Fotó: MTI/Nemes János
Hirdetés

Az Ungvártól 16 kilométerre fekvő, zömében magyarok lakta Palágy-Komoróc római katolikus templomának szentelésén Lucsok Péter Miklós, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke, apostoli kormányzója mutatta be az ünnepi szentmisét.

A község római katolikus hívei korábban a helyi görögkatolikus templomban, illetve a szomszédos Kisszelmenc római katolikus templomában imádkozhattak. Az egyházközség 2018-ban úgy határozott, hogy közadakozásból és az egyházmegye támogatásával saját templomot épít.

Az ünnepségre összegyűlt vendégeket köszöntő Papp Ferenc, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja kijelentette, hogy „a több mint ezeréves keresztény Magyarország mindig is kiemelt hangsúlyt fektetett és fektet a Kárpát-medencei és a kárpátaljai történelmi egyházak támogatására”. A magyar kormány által 2021-ben elfogadott templomfelújítási program keretében megkezdődtek a felújítások a Kárpát-medencében.

A magyar kormány eddig összesen 5,2 milliárd forintot fordított a határon túli magyar közösségek templomainak, egyházi intézményeinek a felújítására, a palágy-komoróci templom építését pedig közel 80 millió forinttal támogatta a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága – közölte a diplomata. Kiemelte: „Az új templomot a helyiek és az anyaországiak erőforrásai révén, közösen építettük fel és adjuk tovább a következő nemzedéknek”.

Korábban írtuk

Elmondta: a magyar kormány és a magyar nép elítéli az orosz agressziót, kiáll Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett, és története legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre. „Magyarország szomszédos országként közvetlenül érintett, ezért a fegyveres konfliktus mielőbbi lezárásában és a békében érdekelt” – jelentette ki Papp Ferenc.