Fotó: ShutterStock.com/Marko Aliaksandr (illusztráció)
Hirdetés

Az ELKH CSFK Csillagászati Intézete már a kezdetektől fogva közreműködik az Európai Űrügynökség (ESA) Comet Interceptor nevű űrszonda programjában – olvasható a keddi közleményben.

A konkrét célpont nélküli küldetés 2029-ben startol. A Comet Interceptor lesz az első olyan szonda, amelynél az indítása idején még nem tudni, melyik égitestet látogatja majd meg. A cél ugyanis egy olyan üstökös vizsgálata, amely 4,5 milliárd évvel ezelőtti keletkezése óta első alkalommal érkezik a Naprendszer belső vidékeire.

Mint írják, ezeket az objektumokat csak napközelségük előtt 1-2 évvel lehet felfedezni. A Comet Interceptor ezért a start után az egyik úgynevezett Lagrange-pontban várakozni kezd az űrben, a megfelelő égtest felfedezésére készen. A „találkozásra” az LSST nevű távcső statisztikai becslései alapján rövid időn belül sor kerül.

Mivel az égitest mérete, fényvisszaverő képessége és a találkozó pályaelemei nem ismertek előre, a célpontot megörökítő kamerának sokféle képrögzítési viszonyhoz kell alkalmazkodnia. Ennek kidolgozását és megvalósítását hazai cégek végzik a CSFK tudományos tanácsadása mellett, svéd kameratervezők közreműködésével – áll a közleményben.

Korábban írtuk