Fotó: parlament.hu (képernyőfotó)
Hirdetés

Jakab Péter a Jobbik miniszterelnök-jelöltjeként az Országgyűlésben – szexuális erőszakkal és a homoszexualitással viccelődve – azt mondta: Orbán Viktorból is lehet még Orbán Viktória a börtönben.

Sem a szexuális erőszakkal, sem a homoszexualitással nem lehet ilyen formában példálózni. Mindkettő elfogadhatatlan az emberi méltósággal, egy politikus esetében pedig, főként hogy a nagyon magas politikai tisztségre pályázónak a méltóságával sem célszerű ezt összeegyeztetni – fogalmazott Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt Jakab Péter Jobbik-elnök hétfői parlamenti felszólalásával kapcsolatban. Hódmezővásárhely polgármestere a Partizán nevű YouTube-csatornán azt mondta: fontos, hogy tiszteljük egymásban az embert, az ellenfelet, és tiszteljük egymásban magunkat.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk