Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A 974 ezer euróba (több mint 320 millió forint) kerülő program két partnervárosa, Győr és Dunaszerdahely 11 magyar és 6 szlovákiai kulturális és turisztikai intézménye fogott össze a kezdeményezés megvalósítására.

A projekt vezető partnere, az Arrabona EGTC tájékoztatása szerint a szervezet 2016 őszén Győrrel és Dunaszerdahellyel közösen pályázott az Interreg szlovák-magyar program keretében.

A program teljes költségvetéséből az európai uniós támogatás (ERFA) 828 ezer euró. A magyar állam 50,8 ezer, a szlovák állam 46,6 ezer euróval járult hozzá a megvalósításhoz, az önerő pedig 48,7 ezer euró volt. A költségvetés a honlapfejlesztést, valamint kulturális rendezvények infrastrukturális fejlesztését, illetve Dunaszerdahelyen kulturális helyszínek (zenepavilon, fahíd) fejlesztését foglalta magába.

A Cultractive elnevezésű weboldalon Szigetköz és Csallóköz természeti és kulturális értékeinek hangsúlyozására három nyelven – magyarul, szlovákul és angolul – elérhető tematikus túraútvonalak, továbbá kulturális rendezvénynaptár és interaktív térképek is készültek.

A Cultractive oldalán 58 tematikus túrát találhatnak az érdeklődők, amiből 30 saját fejlesztésű, kifejezetten a program kapcsán tervezett útvonal. Ezek közül 44 kerékpár-, 8 gyalog- és 8 vízitúra található, 7 további városnéző útvonal pedig a régió nagyobb településeinek látnivalóit mutatja be.

Az oldalt folyamatosan fejlesztheti a közösség, bárki létrehozhat újabb túrákat, és kedvenc látványosságait, élményeit is megoszthatja más felhasználókkal.