Magyar válogatott – Kétgólos győzelem Moldovában
A magyarok győzelme azt jelenti, hogy életben tartották reményeiket a második hely megszerzését illetően, továbbá harmadiknál már nem végezhetnek rosszabb helyen a csoportban.
A hazai szurkolók „Szar Magyarország” felirattal „köszöntötték” a játékosokat, de gyorsan lehűtötte őket a magyar csapat, amely egy pontrúgást követően Vanczák találatával hamar vezetést szerzett. A gól azonban látszólag túlzottan is megnyugtatta a vendégeket, mert rendkívül keveset futottak játékosok, ráadásul pontatlanul és helyenként könnyelműen futballoztak. Ennek ellenére a moldovaiaknak sem volt igazán nagy helyzetük, mert az eltiltása után visszatérő Juhász irányította védelem nagyon szervezetten játszott.
A folytatásban a némileg aggresszívabb magyar együttes néhány perc után ismét gólt szerzett, ám a szabályosnak tűnő Rudolf-találatot a bíró les miatt nem adta meg. A második félidőben nagyobb iramú volt a találkozó, a hazaiak azonban nem voltak igazán veszélyesek, támamdásaikat Juhászék rendre hatástalanították. A hajrában egyre bátrabban támadtak a moldovaiak, de a magyar csapat a fellazuló védelmüket kihasználva, egy szép támadás végén Rudolf révén megduplázta előnyét, s ezzel eldöntötte a három pont sorsát.
A meccs végig küzdelmes volt, sok szabálytalanság tarkította, így nem igazán alakult ki folyamatos játék, s helyzetek is alig akadtak. A játékrész derekán egy pályára repülő pirotechnikai eszköz miatt a bíró félbeszakította a meccset, miközben a hazai drukkerek „Gyűlölünk titeket” feliratot feszítettek ki. Néhány perccel a vége előtt pedig egy szurkoló pályára rohant, de őt hamar leszerelték a biztonsági emberek.
(MTI)