Fotó: facebook.com (Dobrev Klára)
Hirdetés

A luxembourgi székhelyű testület ezáltal helyben hagyta azt, ahogy az Európai Parlament 2018 őszén megszavazta a Sargentini-jelentést, egyúttal aktiválva hazánkkal szemben a hetes cikkely szerinti, úgynevezett jogállamisági eljárást – írja a Magyar Nemzet.

Az uniós bíróság szerint „a parlamenti képviselők tartózkodásait nem kell figyelembe venni annak meghatározásához, hogy a leadott szavazatoknak az EUMSZ 354. cikkben előírt kétharmados többségét elérték-e”. Mint írják, a leadott szavazatok számlálásából való kizárása nem ellentétes sem a demokrácia elvével, sem pedig az egyenlő bánásmód elvével, tekintettel többek között arra, hogy a szavazás során tartózkodó képviselők a szabályok ismeretében jártak el, mivel előzetesen tájékoztatásban részesültek arról, hogy a leadott szavazatok számlálása keretében a tartózkodásokat nem veszik figyelembe – áll a cikkben, amelyet ide kattintva olvashatnak el teljes terjedelmében.

Varga Judit: Elutasítjuk a politikailag motivált boszorkányüldözéseket

Az igazságügyi miniszter a Facebookon kommentálta a döntést.

Bár nem voltak illúzióink, az Európai Bíróság elutasította az Európai Parlament ellen benyújtott magyar keresetet, amely a „Sargentini-jelentés” elfogadásának jogszerűségét vitatta.
Álláspontunk szerint a szavazás nemcsak az uniós szerződésekkel volt ellentétes, hanem az EP saját eljárási szabályzatával is.
A szavazatszámlálás során ugyanis nem számították be a tartózkodó szavazatokat (nevezetesen 48 EP-képviselő szavazatát) a leadott voksok közé.
Ha a tartózkodásokat – az egyébként egy elsőéves joghallgató számára is könnyen beazonosítható, egyértelmű eljárási szabályok alapján – figyelembe vették volna a támogató szavazatok arányának meghatározásakor, akkor nem lett volna meg a szükséges kétharmados többség a politikailag elfogult jelentés elfogadásához.

Mint tudjuk, a tartózkodás hallgatólagos egyet nem értést jelent. Az uniós képviselők tudatos politikai akaratnyilvánítását és nem azt, hogy nem kívánnak részt venni egy szavazáson. Akkor ugyanis be sem mennek szavazni. A szavazatszámítás szabálytalan módja így a képviselői szabad mandátum elvét is sértette, hiszen akaratukkal ellentétben “járultak hozzá” egy határozat sikeréhez.

Sargentiniék érdeke azonban azt diktálta, hogy az EP figyelmen kívül hagyja ezeket a szavazatokat. Emlékezhetünk, korábban a jelentéstevő maga kérte egy interjúban a potenciális tartózkodókat, hogy a szavazás ideje alatt inkább menjenek ki kávézni.

Ennek tükrében a Bíróság mai ítélete teljes mértékben elfogadhatatlan és megdöbbentő.

És még ilyenkor is rajtunk kérik számon a közös értékek és szabályok betartását? Ugyan már!
Érdekes az is, hogy a bírósági ítéletre egy ilyen egyszerű eljárásjogi kérdésben majdnem három évet kellett várni, miközben egy másik ügyben, a jogállamisági kondicionalitás rendelet rendkívül bonyolult kérdésében, maga az EP követeli a Bíróság döntéshozatali folyamatának gyorsítását. Enyhén szólva ellentmondásos.

Ugyanakkor ki kell emelni, hogy a Bíróság mai döntése semmilyen módon nem jelenti a Sargentini-jelentésben foglaltak tartalmi megerősítését. A jelentés vádjait a Magyar Kormány számos alkalommal cáfolta már szakmai és elvi szinten is. Ahogy eddig, Magyarország a lojális együttműködés szellemében készen áll a párbeszédre a jogállamiság témakörét érintő kérdésekben is. A politikailag motivált boszorkányüldözéseket azonban továbbra is elutasítjuk.

❌ Bár nem voltak illúzióink, az Európai Bíróság elutasította az Európai Parlament ellen benyújtott magyar keresetet,…

Posted by Varga Judit on Thursday, June 3, 2021

Korábban írtuk