Az államtitkár kiemelte: nyolcmilliárd forint jut a frissen bevezetett ösztöndíjrendszerre, és a keretet a kormány szükség esetén tovább bővíti. Az új ösztöndíjrendszer felmenő rendszerben vezetik be, azaz a szakmai tanulmányaikat 2020. szeptember 1-jén megkezdettek kapják először az új juttatásokat. A felsőbb évfolyamosok a korábbi rendszer ösztöndíját kapják, kaphatják, ha teljesítik annak feltételeit.

Hirdetés

A lap kérdésére az államtitkár úgy értékelte, hogy a szakképzési iskolaszerkezet átalakítása zökkenőmentesen zajlik, zavartalanul elindulhatott a félév, és az elmúlt egy-másfél hónap tapasztalatai is kedvezők. „Az oktatók átlagosan közel harmincszázalékos béremelése, a tanulók jelentős ösztöndíjai, az átláthatóbb új struktúra mind segítenek a magyar gazdaság erősebbé és versenyképesebbé tételében – amire pedig pont egy ilyen krízishelyzetben van a legnagyobb szükség” – fogalmazott.

Schanda Tamás elmondta, hogy a tanévkezdés óta 165 szakképző intézményben és 52 egyetemen, illetve főiskolán jelent meg a koronavírus, a két ágazatban eddig összesen 1430 esetben mutatott pozitív eredményt a PCR-teszt. Hozzátette, hogy a gyakorlati oktatás elsősorban az egészségügyi, illetve a turisztikai képzések esetén jelent nagy kihívást a járvány miatt, de összességében hatékony a védekezés.

Fontosnak nevezte, hogy mindenki betartsa a szabályokat: viseljen maszkot, tartsa a megfelelő távolságot másoktól, ügyeljen a gyakori kézmosásra és fertőtlenítésre, és ha a koronavírus tüneteit érzékeli magán, ne menjen közösségbe. Ugyanakkor leszögezte: a szakképzésben és a felsőoktatásban csak ott térnek át a digitális rendre, ahol szükséges, és csak a szükséges időre. „Magyarországnak ugyanis működnie kell – ezt várják el tőlünk az emberek, ezt tanúsítják a nemzeti konzultációra beérkezett válaszok is” – mondta az államtitkár a Magyar Nemzetnek.

Korábban írtuk