Hirdetés

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető aggodalmát fejezte ki a Törökországból érkező hírekkel kapcsolatban, amelyek szerint több százan vesztették életüket, s ezrek sérültek meg a tíz tartományt is megrázó földrengésben.

„Törökország, a török nemzet Magyarország és a magyar nemzet barátja. Természetes, hogy ebben a bajban is török barátaink mellett állunk, és segítünk, amiben tudunk” – szögezte le.

„A belügyminiszter felvette a kapcsolatot török kollégájával, és Magyarország egy, kutatásban és mentésben komoly tapasztalatokat szerzett egységet ajánlott fel” – tette hozzá.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy ez az egység már indulásra kész, és amennyiben a törökök jelzik a fogadókészségüket, valamint azt, hogy hol számítanak segítségre, akkor a csapat azonnal útnak indul.

Korábban írtuk

„Reméljük, hogy ezek a törekvések sikeresek lesznek, és sikerül elejét venni az áldozatok számának nagy arányú növekedésének, hiszen ilyenkor mindig az a veszély egy-egy nagy földrengés után, hogy a romok alatt lévőket nem tudják időben kimenteni” – mutatott rá.

Magyarország tehát készen áll segíteni, és amennyiben a törökök jelzik az erre vonatkozó készségüket és igényüket, a magyar mentőcsapat azonnal megindul, hogy segítséget nyújtson török barátainknak – összegzett a miniszter.