„Őszintén reméljük, hogy a Tajvan körüli helyzet nem fog eszkalálódni és a világ meghatározó hatalmai minél előbb visszatérnek a kölcsönös tiszteleten és bizalmon alapuló együttműködéshez – fogalmaz Menczer Tamás.

Hirdetés

A politikus hangsúlyozza, hogy a magyar külpolitika fókuszában hosszú hónapok óta a béke áll. A kormány álláspontja szerint a szomszédban zajló háborúra, az általa okozott szenvedésekre és gazdasági bajokra csak a béke jelenti a megoldást.

Ugyanakkor aggodalommal tölti el a kormányzatot, hogy a világ más tájain is biztonsági válságok, feszültségek ütik fel a fejüket.

”A jelenlegi helyzetben egyáltalán nem hiányzik nekünk az, hogy a világ két meghatározó nagyhatalma konfliktusba kerüljön egymással, még ha a konfliktus földrajzilag messze is helyezkedik tőlünk„ – tette hozzá a bejegyzésében Menczer Tamás.

Korábban írtuk