Lakatos Tibor ezredes felidézte: a kormány január 31-én hozta létre az operatív törzset, az ügyeleti központot pedig február 25-én.

Hirdetés

Az ügyeleti központ figyelemmel kíséri a magyarországi megbetegedési adatokat és az európai országok járványügyi helyzetét, a bevezetett intézkedéseket, információkat gyűjt, értékeli és javaslatot tesz az operatív törzsnek a döntésekre.

Mint mondta, a járványügyi készültség idején is folytatták munkájukat. Feladataik augusztusban kiegészültek a határellenőrzés ismételt bevezetésekor. Ennek értelmében csak azok léphetnek be az ország területére, akik az aktuális járványügyi feltételeknek megfelelnek.

A rendőrség 56 ezernél is többször ellenőrizte a hatósági házi karantén szabályainak megtartását elektronikus úton és egymillió alkalommal hagyományos úton.

Mind az operatív törzs, mind annak ügyeleti központja, az operatív törzs tevékenységében részt vevő minisztériumok, egyéb szervek megteszik a megfelelő intézkedéseket a most hozott jogszabályok alapján – jelentette ki.

A szombati online sajtótájékoztatón az operatív törzset kérdezték arról, hogy a hétfőtől érvényes szigorúbb maszkviselési szabályok megszegőit azonnal megbüntetik-e a rendőrök, továbbá, hogy a rendőrség közreműködik-e a látogatási tilalmak betartatásában.

Lakatos Tibor kiemelte: a rendőrök eddig sem büntettek azonnal. A szabálysértési törvény a helyszíni bírságtól a szabálysértési feljelentésig lehetőséget ad, hogy a rendőrök eldönthessék, az elkövetett szabálysértés milyen szankciót kíván meg. Emlékeztetett, hogy tavasszal azt is mindig elmondták, hány állampolgárt figyelmeztettek a védelmi intézkedések be nem tartása miatt.

Lakatos Tibor felhívta a figyelmet, hogy már nem csak az állampolgárok és nem csak a rendőrség felelőssége a szabályok betartása, illetve betartatása. Az üzemeltetőknek, a közlekedési vállalatoknak is felelőssége van. Ehhez a rendőrség támogatást nyújt, egyrészt azzal, hogy önállóan ellenőrzi a védelmi intézkedések betartását, másrészt szükség esetén az intézmények, üzemeltetők, közlekedési társaságok bejelentésére is megteszi a szükséges intézkedéseket.

Az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője közölte: a rendőrök, ahogy eddig, úgy a továbbiakban sem ellenőrzik a szociális intézményekben és a kórházakban a látogatási tilalom betartását. Mindenhol az intézményvezetők és az intézményben dolgozók felelőssége, hogy ezeket a szabályokat mindenki betartsa – szögezte le Lakatos Tibor.

A sajtótájékoztató elején Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője felidézte: három hónappal ezelőtt, június 17-én azzal búcsúztak el a napi sajtótájékoztató-sorozat végén, hogy ha a járványhelyzet indokolja, visszatérnek.

A koronavírus-járvány jelenlegi szakaszában ismét online sajtótájékoztatók keretében tájékoztatnak majd a legfrissebb adatokról, a legfontosabb tudnivalókról, továbbá az újságíróktól érkezett kérdésekre is itt válaszolnak majd – közölte a szóvivő.

Korábban írtuk

A koronavírus-járvány első hulláma elsősorban az idősebbeket érintette, most viszont a 20-29 éves korosztályból kerül ki a legtöbb pozitív eset – mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília azt mondta, a járvány második hullámának a „természete” eltér az elsőtől, ezért másfajta védekezési stratégiát kell alkalmazni.

Hozzátette: a koronavírusos betegek átlagéletkora tavasszal magasabb volt, jelenleg a két hullám fertőzöttjeinek együttes átlagéletkora 41 év, az utolsó tíz napot tekintve viszont csak 35 év.

Rámutatott: bár a fertőzöttek többsége fiatal, tovább tudják adni a vírust azoknak, akik magas kockázati csoportba tartoznak. Továbbra is a legveszélyeztetettebbek az idősek és a krónikus betegségben szenvedők – hangsúlyozta az országos tisztifőorvos.

Müller Cecília beszélt a hétfőtől bevezetendő szigorításokról is, így a maszkhasználat kiterjesztéséről, a szórakozó- és vendéglátóhelyek 23 órai zárásáról, illetve az októbertől, a köznevelési intézményekben bevezetendő kötelező testhőmérséklet-mérésről.

A maszkhasználat kapcsán kitért arra, hogy hétfőtől a sál vagy kendő már nem lesz elegendő az arc eltakarásához, csak textil- vagy orvosi maszkot lehet a jövőben hordani.

Mint mondta, ezek olyan rendelkezések, amelyek a mindennapi életvitelt nem gátolják, de biztonságosabbá teszik.

A szakember kitért arra, hogy október második felében lesz elérhető a szezonális influenza elleni védőoltás, immár mindenki számára térítésmentesen. Jelezte, a védőoltás beadatására a háziorvossal történt időpontegyeztetés után lesz lehetőség.

Az országos tisztifőorvos kérdés kapcsán elmondta, naponta ellenőrzik a kórházakat, hogy rendelkezésre állnak-e a gyógyításhoz szükséges tárgyi és személyi feltételek.

Kidolgozott intézkedési terv van a koronavírusos betegek ellátására, a cél az, hogy őket olyan intézményekben lássák el, ahol ahhoz minden feltétel adott – tette hozzá.

Az ellátandó betegek számának emelkedésével folyamatosan lépnek be új kórházak az ellátásba – mondta.

Amennyiben egy intézmény eléri kapacitásának 80 százalékát, jelzi ezt a Nemzeti Népegészegészségi Központnak, amely újabb és újabb kórházakat jelöl ki az ellátásra.

Jelenleg a kapacitásokat nem merítettük ki – közölte.

A kötelező házi karantén 14 napról 10 napra csökkentésével kapcsolatban Müller Cecília elmondta: a nemzetközi tapasztalatokat vették figyelembe, hiszen a tíz nap alatt, az 5-6 napos lappangási időt is beleértve, kiderül a fertőzöttség. Európa számos országában már a 10 napos karantén az elvárt.

Müller Cecília kérdésre válaszolva elmondta: a járvány második hullámában az egészségügyi dolgozók 5 százaléka fertőződött meg.

Ahhoz, hogy megszorító, erőteljes korlátozó intézkedéseket ne kelljen hozni, rendkívüli fegyelmezettségre van szükség mindenki részéről – emelte ki az országos tisztifőorvos.

Müller Cecília a lélegeztetőgépek működtetéséhez szükséges technikai személyzetre vonatkozó kérdésre elmondta: a lélegeztetőgépek beüzemelését követően az azokat működtető személyzet – intenzív aneszteziológus orvos, szakasszisztens, nővérek és mindenki, aki a gép körül dolgozik – tájékoztatásban, oktatásban részesül. Ezt követően ők kezelik a lélegeztetőgépeket az utasítások szerint.

Hozzátette: amennyiben bármi probléma adódna a berendezésekkel, azokat tartalék gépekre cserélik.

Az országos tisztifőorvos hangsúlyozta: csak apróbb problémák esetén van szükség egy megbízással foglalkoztatott szervizre, egy technikusra, aki a kisebb hibát helyben is tudja javítani. A technikus folyamatos jelenléte felesleges, az elérhetősége a fontos, erre az egészségügyi szolgáltatók külön szerződéssel rendelkeznek – hangsúlyozta.