Magyarország kiáll az üldözött keresztények mellett, Szíriában is
Magyarország kormánya kiáll az üldözött keresztények mellett, Szíriában is. A Hungary Helps Programon keresztül 10 millió forint gyorssegélyt indítottunk útjára a szíriai keresztény közösséget ért vasárnapi terrortámadás sérültjeinek orvosi ellátására – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap este a Facebookon.„Újabb rossz híreket kaptunk a Közel-Keletről. Ma délután a szíriai keresztény közösséget az elmúlt évek legsúlyosabb terrortámadása érte”
– foglamazott a tárcavezető. Közölte: az első tájékoztatások szerint a damaszkuszi Szent Illés görög ortodox templomban egy vagy több öngyilkos merénylő támadt az ünnepi istentiszteleten részt vevő több száz emberre. Az első értesülések alapján a vasárnapi liturgia alatt elkövetett támadásban több tucat ember – köztük a szertartást vezető pap – életét vesztette és a sérültek száma is jelentős. Egyházi partnereink arról számoltak be, hogy a támadás vallási indíttatású volt – tette hozzá Szijjártó Péter.
„Magyarország kormánya kiáll az üldözött keresztények mellett, Szíriában is. Őszinte részvétünket fejezzük ki a megtámadott közösségnek, az áldozatok családjainak és a hozzátartozóknak. A Hungary Helps Programon keresztül 10 millió forint gyorssegélyt indítottunk útjára a támadás sérültjeinek orvosi ellátására. Határozottan elítéljük a keresztényellenes erőszakot, és elvárjuk a szíriai vezetéstől, hogy mindent tegyenek meg a keresztények és más vallási kisebbségek védelme érdekében”
– zárta bejegyzését Szijjártó Péter.