A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az energiaügyekkel foglalkozó európai uniós tagállami miniszterek ülésére érkezve arról számolt be, hogy világos mandátummal vesz részt a találkozón, eszerint a kormány még csak tárgyalni sem hajlandó a gázembargóról, mivel hazánkban ez gyakorlatilag a gazdaság és az ország működőképtelenségét jelentené.

Hirdetés

Elmondta, hogy a tanácskozáson szó lesz közös beszerzési platformok létrehozásáról is. „Nekünk azzal semmi bajunk, ha az Európai Unió újabb gázforrások után néz, de az ebben való részvétel kizárólag önkéntes lehet, semmifajta kötelességet beszerzés tekintetében a tagállamokra róni nem lehet” – húzta alá.

Szijjártó Péter ezt követően kitért arra is, hogy jelenleg súlyos technikai problémákat jeleznek az Oroszországból Nyugat-Európába irányuló földgázszállítási útvonalakon. Mint közölte, ezzel kapcsolatban Magyarország azt várja el az Európai Bizottságtól, hogy vizsgálja ki, ezt valóban az okozza-e, hogy nem érkeztek vissza Kanadából a vezetékrendszer üzemeltetéséhez szükséges, korábban karbantartásra küldött eszközök.

„Ha ez igaz, akkor valamifajta intézkedéseket várunk el az Európai Bizottságtól annak érdekében, hogy az európai földgázellátás ne kerüljön rövid távon válságba” – mondta.

A miniszter kiemelte: látható, hogy Nyugat-Európában már több országban nemzeti vészhelyzetet kellett kihirdetni.

„A szomszédságunkban zajló háború és az annak nyomán kivetett szankciók nagyon komoly áremelkedést okoztak az európai energiapiacon, majd második lépésként nagyon komoly mennyiségi probléma is előállt, aztán ez belekerült egy ördögi körbe, és a mennyiségi kihívások újabb áremelkedést jelentettek” – mutatott rá.

Végül pedig közölte, hogy a gáztárolás kapcsán az EU által előírt kötelező mennyiségnek Magyarország már most a háromnegyedénél jár.

Korábban írtuk