Kovács Zoltán a találkozó után az MTI-nek telefonon elmondta: a háttérbeszélgetésen rámutatott arra, hogy a rekordmagas részvétellel és szavazati aránnyal megszületett negyedik kétharmados győzelem után megkérdőjelezhetetlen a magyar emberek támogatása, ami a magyar kormány mögött áll.

Hirdetés

„Azt kérjük, nemcsak az újságíróktól, hanem a politikusoktól is, hogy a magyar választási eredmény mértékét és az ezáltal adott mandátumot tartsák tiszteletben” – fogalmazott.

Orbán Viktor miniszterelnöknek nem is lehet más dolga, mint hogy a magyar érdeket képviselje. Ez magyarázatot ad arra, hogy miért így lép fel Magyarország például energiabiztonsági, szankciópolitikai kérdésekben vagy az Ukrajnában dúló háború más aspektusai kapcsán – fejtette ki az államtitkár.

Kovács Zoltán elmondta: a háttérbeszélgetésen a magyar választások utáni belpolitikai helyzetet, valamint az európai és a nemzetközi helyzetet érintő témák voltak a legfontosabbak, az energiabiztonság mellett a múlt heti nyugat-balkáni csúccsal kapcsolatos kérdések is szóba kerültek.

Az államtitkár felidézte: a legutóbbi uniós szankciós csomagról született döntés előtt az osztrák kancellár is megjegyezte, hogy Magyarország észrevételei és szempontjai az energia kapcsán teljesen érthetőek. Ez rámutat arra, hogy Ausztriában sok kérdésben értik a magyar álláspontot – tette hozzá.

A háttérbeszélgetésen elhangzottakról Kovács Zoltán elmondta: az energia kapcsán kérdés volt, hogy miért olcsóbb a magyarok számára az üzemanyag Magyarországon.

Az államtitkár jelezte: minden európai ország próbálja az állampolgárait kompenzálni az infláció, a magas üzemanyagárak miatt. A magyar költségvetésből, a magyar emberek pénzéből a magyar embereket kompenzálják – hangsúlyozta.

Nem igaz, hogy egy osztrák polgárnak többet kell fizetni az üzemanyagért Magyarországon, hiszen piaci áron veheti meg. Fordítva van, a magyar állampolgárok kapják olcsóbban az energiát a rezsicsökkentés és az üzemanyagokra bevezetett árkorlátozás miatt – fogalmazott.

Jelezte azt is, hogy Ausztriában másféle kompenzációs politika van, ami családok, háztartások alapján próbál készpénzben, illetve juttatásokban kompenzációt adni, ezzel kell összevetni a magyar lépéseket.

Kovács Zoltán a háttérbeszélgetésen emlékeztetett arra is, hogy a magyar rezsicsökkentés évek óta olyan rendszerként működik, amelyben a lakosság számára az energiaellátás nem piaci alapon történik, ebben a szegmensben nem a profit a legfontosabb szempont, hanem az ellátásbiztonság és az árak kiegyensúlyozása.

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár elmondta: hétfőn találkozik az osztrák kancellár szóvivőjével is.

Korábban írtuk