A Sargentini-jelentésre válaszul benyújtott kormánypárti határozati javaslat a Fidesz-frakció szóvivőjének közlése szerint arról szól, hogy Magyarország nem hagyja zsarolni magát a határvédelem ügyével.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Halász János kedden újságírókkal közölte, a Fidesz-KDNP frakciószövetség megtárgyalta, és az Országgyűlés elé került a határozati javaslat, amelyet válaszul küldenek a „brüsszeli bevándorláspárti politikusok zsarolására”.

A Sargentini-jelentés ugyanis egy zsarolás, amelynek az a célja, hogy elvegyék Magyarországtól a határvédelem jogát – értékelt.

„Mi pedig nem hagyjuk, hogy a határvédelem elvételével zsaroljanak” – mondta Halász János, hozzátéve: erről szól a Magyarország szuverenitásának megvédéséről és a Magyarországgal szembeni rágalmak visszautasításáról szóló határozati javaslat.

Elmondta: a javaslatban felszólítják a kormányt, hogy ne engedjen a zsarolásnak, és ne engedje, hogy elvegyék Magyarországtól a határvédelem jogát.

Emlékeztetjük a brüsszeli bevándorláspárti politikusokat, hogy Európa határait és az európaiak biztonságát ma is meg kell védeni – folytatta.

Halász János szerint Magyarország, ahogy történelmében oly sokszor, az elmúlt években is Európa határait védte, és megdöbbentő, hogy az Európai Parlament bevándorlást támogató képviselői ezért elítélik.

Kiemelte: a javaslatban kijelentik, hogy Magyarország most is maga védi határait. Fenn fogjuk tartani a kerítést, és nem engedjük, hogy elvegyék tőlünk a határvédelem jogát – nyomatékosította.

Közölte, emellett felkérik a kormányt, hogy utasítsa vissza a Magyarország elleni rágalmakat.

Örömmel látták – jegyezte meg a szóvivő -, hogy egy hétfői kormánydöntés alapján jogi lépések lesznek a csalással elfogadott jelentés miatt.