Hirdetés

A vakcinák engedélyezését szigorú szakmai kérdésként kellene kezelni, a geo -és gazdaságpolitikai érdekek azonban felülkerekednek, amikor oltóanyag vásárlásra kerül a sor. Alig akad olyan ország, ahol a lakosság számára elegendő oltóanyag biztosítása és a több lábon álló vakcinabeszerzés ne ütközne külpolitikai akadályokba. Magyarországon azon kevés kivételek egyike, ahol a kormány kizárólag a hatékonyságot tartotta szem előtt, mikor vakcinagyártókkal szerződést kötött.

Jelenleg tizenhárom olyan védőoltás van forgalomban a világon, amelyet már legalább egy országban engedélyeztek. A józan ész azt diktálja, hogy a koronavírus-járvány globális csúcsán háttérbe szorulnak a politikai küzdelmek, és másodlagos kérdésnek számít az, hogy melyik országból származik egy oltóanyag. Az utóbbi hónapok fejleményeit szemlélve azonban rá kell jönni, illúzió volt racionalitást elvárni. Az Egyesült Államok, Kína és Oroszország egyaránt a saját vakcináikat használják, Pakisztán pedig a szomszédos India oltóanyagait nem hagyta jóvá, mivel a két állam ellenséges viszonyban áll egymással.

Ezzel szemben trendszerűnek mondható, hogy a Szovjetunió több utódállamában kizárólag orosz oltóanyagot használnak. Az Egyesült Államokon és az Európai Unión kívül a nyugati gazdaságba jól integrálódott és az Egyesült Államokkal szoros katonai szövetségben lévő fejlett államok, mint Ausztrália, Izrael, Japán, Dél-Korea, Tajvan kizárólag a nyugati oltóanyagok mellett kötelezték el magukat. Kína Dél-Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában is erős pozíciókkal rendelkezik, ám nem olyan kizárólagos jelleggel dominálja ezen államokat, mint globális versenytársai.

A legtöbb államban egyébként a brit AstraZeneca vakcináját engedélyezték, összesen 83 országban, a Pfizert 82-ben, az orosz Szputnyik V-t pedig 60 országban használják.

A szövetségi rendszereknek megfelelően a világ legtöbb országa beállt valamelyik sorba, és kizárólag egyik vagy másik nagyhatalom vakcináját hajlandó elfogadni. Ez alapján egyértelműen kirajzolják a világpolitika aktuális állapotát, a befolyási övezeteket, a külpolitika kényszerpályák. A világ 156 országának vakcinabeszerzéseit elemezve kiderül, hogy 88-ban mindössze egyetlen erőközpont vakcináját fogadták be, negyvenkét országban kettőt, tizennyolcban hármat, és mindössze nyolc olyan állam van, ahol valamennyi gyártó állam vakcináját engedélyezték ideológiától, politikai berendezkedéstől, rövid távú gazdasági szempontoktól függetlenül.

Magyarország a nyolc állam egyike, rajtunk kívül Argentína, Mexikó, Bahrein, Egyiptom, Marokkó, a Seychelles-szigetek és Irán az, amely minden elérhető oltóanyagot befogad. Ha a három vagy négy gyártóközpont vakcináit is engedélyező országok listáját nézzük, akkor is mindössze legfeljebb huszonhat országot találunk, ahol a geopolitika nem írta felül a szakmai szempontokat és a nemzeti érdeket.

Korábban írtuk


A jelenlegi helyzet kiválóan megmutatta, hogy a külpolitikai mozgástér és szuverenitás fenntartása nem öncél, hanem nagyon gyakorlati, egy, a mostani pandémiához hasonló helyzetben kulcsfontosságú eszköz a kormányzatok kezében. Magyarország esetében a saját külpolitika művelésének a képessége azt jelenti, hogy az eddig megérkezett 4.335.115 adag védőoltás helyett mindössze a feléről, 2.129.515 adagról számolhatnánk be, amennyiben a kormány kizárólag az uniós beszerzésekre alapozta volna az ellátást. A különbség egymillió oltott személy.

Összesen nyolcvannyolc olyan ország van, amelyek vakcinapolitikája végletesen beszűkült, ezek jellemzően csak a baráti vagy gazdaságilag-katonailag domináns államok vakcináit fogadták be. Szíriában például csak az orosz, Afganisztánban csak az indiai, az Európai Unió központjában pedig kizárólag a nyugati vakcinákat engedélyezték ezidáig.

Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az Európai Bizottság a szállítási szerződéseket még 2020. szeptember és november folyamán kötötte meg azzal a kitétellel, hogy a rendelés kizárólag az engedélyezés után aktiválódik. Az erről szóló első tárgyalásokat pedig júliusban és augusztusban folytatta le, jóval az engedélyeztetési eljárás előtt. Ezek alapján nem védekezhetnek azzal, hogy kizárólag a szigorú engedélyeztetési eljárás miatt nem rendelkezik az Európai Unió több oltóanyaggal, hiszen Brüsszel eleve nem tárgyalt más gyártókkal és úgy kötelezte el magát a nyugati vakcinák mellett, hogy azok gyógyszerészeti alapja nem volt, hiszen a vakcinafejlesztések akkor még kezdeti stádiumban voltak.

Joggal elvárható lett volna azonban, hogy az Európai Bizottság alaposabban készüljön fel egy rosszabb forgatókönyvre is, ahogy ezt Magyarország is tette a lélegeztetőgépek, védőfelszerelések tekintetében. Másrészt vizsgálja felül korábbi álláspontját, mivel alaposan megváltoztak a körülmények, az aggasztó oltóanyaghiány első jelei pedig már januárban jelentkeztek. Több uniós tagállam hangot adott elégedetlenségének, és Magyarország mellett Németország, Olaszország, Dánia és Szlovákia is tárgyalásokba kezdett, hogy más forrásokból is vakcinához juthassanak.

Bár a vakcinahiány továbbra is mindennapos téma az Uunióban, Brüsszel mégsem szélesítette az EU mozgásterét, és nem tett lépéseket a vakcinakrízis megoldása érdekében. A pragmatikus magyar megközelítéssel szemben az uniós vakcinabeszerzést végletekig áthatotta az ideológiai vezéreltség. Ezzel több millió európai embert fosztanak meg attól a lehetőségtől, hogy időben megszerezze a megfelelő védőoltást. Jelen állás szerint Magyarországon a 18 évnél idősebb lakosság 32, 2 százalékát sikerült beoltani, szemben az EU 16,5 százalékos arányával.