Az ország szuverenitását akarják megkérdőjelezni a kötelezettségszegési eljárásokkal – mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szombat reggel telefonon az MTI-nek.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Az államtitkár felidézte, az Európai Bírósághoz fordult csütörtökön az Európai Bizottság (EB), a harmadik szakaszba léptetve ezzel a civil törvény, a felsőoktatási jogszabály-módosítás, illetve a menekültkvóták elutasítása miatt Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárásokat.

Völner Pál hangsúlyozta, politikai ügyek miatt indultak a kötelezettségszegési eljárások, hiszen nem jogszabály-átültetési problémákról van szó.

„Az is látszik, hogy mind a három ügy markánsan kapcsolódik Soros György személyéhez” – mondta, hozzátéve, a nemzeti konzultáció miatt a kormány pozíciója kötött, és ki fog tartani.

Felidézte, a Lengyelország, Magyarország és Csehország ellen indított kvótaperben az a kormány jogi álláspontja, hogy a menekültek elosztásának határideje szeptember végén lejárt, addig viszont sok tagállam egyáltalán nem, vagy csak részben hajtotta végre a célt, vagyis a menekültek befogadását, ami kettős mércének minősül.

A CEU ügyével kapcsolatos kötelezettségszegési eljárásról azt mondta, a felsőoktatás kérdéskör nemzeti hatáskörbe tartozik, ezért ez egy „érdekes” jogvita lesz a bíróságon.

A harmadik eljárásról, amelyet a civil törvény miatt indítottak elmondta, több hónap eltelt a jogszabály bevezetése óta, semmiféle hátrány nem érte az érintetteket. Magyarországon mintegy 60 ezer civil szervezet van, és egy tucatnyi „hőbörgő” miatt indít eljárást a bizottság – tette hozzá.

MTI