Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A jelentés az ügyészekkel szembeni fegyelmi eljárásokat illetően azonban megállapítja, hogy az ajánlásokkal ellentétben továbbra sem a közvetlen hierarchikus struktúrán kívül folytatják le ezeket. Nem történt előrelépés a főügyész hivatali ideje meghosszabbításának, és az ügyészek túl erős mentelmi jogának tekintetében sem – írták.

Mint közölték, a pártok finanszírozásának átláthatósága terén szintén van előrelépés. A magyar hatóságok lépéseket tettek például a pártnyilvántartás átláthatóságának és naprakészségének biztosítása, valamint a pártok jövedelemforrásainak tisztázása érdekében, a finanszírozás átláthatóságával kapcsolatos általános helyzet viszont nagyrészt változatlan maradt – állapították meg.

Kiemelték, hogy bár jelentős késéssel, de a magyar hatóságok engedélyezték a decemberi, valamint két másik, 2017-es, a pártfinanszírozás átláthatóságáról, valamint a magyar parlamenti képviselők, a bírák és az ügyészek körében esetlegesen megjelenő korrupció megelőzéséről szóló jelentés közzétételét.

Megállapításuk szerint a négy évvel ezelőtt átadott 18 ajánlás közül az illetékes hatóságok ötöt hajtottak végre kielégítő mértékben.

A GRECO jelentésében felszólította a magyar hatóságokat, hogy tegyenek határozott intézkedéseket a parlamenti jogalkotási folyamat átláthatósága érdekében, ideértve a lobbistákkal való kapcsolattartásra vonatkozó szabályok bevezetését is. Alkossanak viselkedési kódexet a parlamenti képviselők számára, különösen azokra a helyzetekre vonatkozóan, amelyek összeférhetetlenséghez vezethetnek. Írják elő az összeférhetetlenség eseti megállapításának követelményét. Alkossák meg a vagyonnyilatkozatok egységes formáját. Vizsgálják felül a parlamenti képviselők kiterjedt mentelmi jogát. Végül dolgozzák ki a viselkedési kódex betartatásának, az összeférhetetlenségnek és a vagyonnyilatkozatoknak a hatékony ellenőrzését – írták.

A bírókkal kapcsolatban a szakértők azt állapították meg, hogy nem történt előrelépés a GRECO ajánlásaival kapcsolatban. Véleményük szerint az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének hatásköre – beleértve a bírók kinevezésének és előléptetésének folyamatát – továbbra is különös jelentőséggel bír.

„A GRECO ezen a területen aggodalommal veszi tudomásul azokat a fejleményeket, amelyek a legutóbbi megfelelőségi jelentés elfogadása óta történtek Magyarországon. Ezek közé tartozik, hogy állítások szerint nyomás nehezedik az Országos Bírói Tanács (OBT) egyes tagjaira, és hogy kihívások érték az OBT legitimitását. A GRECO nyomatékosan kéri a hatóságokat, hogy tekintsék fontosnak ezeket az ügyeket az igazságszolgáltatás függetlenségének hatékonyabb védelme érdekében.

Jelentésében a GRECO arra a következtetésre jut, hogy a korrupció elleni küzdelem a magyar parlamentben és az igazságszolgáltatásban továbbra sem kielégítő, ezért az országot e területeken továbbra is kötelezettségszegési eljárás alatt kell tartani.