Hirdetés

„Nem szeretnénk belesodródni ebbe a konfliktusba, de minden segítséget megadunk azoknak, akik most menekülni kényszerülnek” – fogalmazott a videóban Szentkirályi Alexandra. Hozzátette, hogy már több mint 726 ezer ember menekült el Magyarországon keresztül a háború elől.

Elmondta: a szomszédunkban már 90 napja dúl a háború, és a kormány a konfliktus első percétől világossá tette, hogy számára Magyarország és a magyar emberek biztonsága az első.

Ugyanakkor – folytatta -, a menekülteknek minden szükséges segítséget megad a kormány, legyen az szállás, orvosi ellátás vagy éppen a gyermekek iskoláztatása.

A menekültek ellátásában nemcsak az államigazgatási szervek és a hatóságok, de az önkormányzatok is az első pillanattól kezdve a frontvonalban állnak – fűzte hozzá.

Korábban írtuk

Ezért azoknak az önkormányzatoknak, amelyek részt vesznek a menekültek elszállásolásában, a kormány eddig több mint 771 millió forint támogatást nyújtott – ismertette.

„A kormány továbbra is a béke pártján áll” – hangsúlyozta végül Szentkirályi Alexandra.