Fotó: shutterstock.com/TeraVector
Hirdetés

Megteremtette Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten: »Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!« (1 Móz 1, 27–29).

A biblikus álláspontot Ferenc pápa budapesti látogatása során is hangsúlyozta megerősítve, hogy a házasság szentsége egy férfi és egy nő között valósul meg.

A zsidó hagyományban is a nő-férfi kapcsolat házasság általi szentesítése az emberi méltóság alapja.

Mi, az alulírott katolikus, protestáns és ortodox egyházak, valamint zsidó hitközségek képviselői, a Karácsonyra készülve, illetve a Hanuka gyertyáinak fényében, egyben az utóbbi időkben egyre erősödő társadalmi vitákra reagálva ezúton is megerősítjük a házasságra, a családra és az emberi méltóságra vonatkozó zsidó és keresztény értékrend fontosságát.

Budapest, 2021. december 9.

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Magyarországi Református Egyház

Magyarországi Evangélikus Egyház

Magyarországi Baptista Egyház

Magyar Pünkösdi Egyház

Magyarországi Metodista Egyház

Budai Szerb Ortodox Egyházmegye

Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus – Magyarországi Orthodox Exarchátus

Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház

Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéje (Moszkvai Patriarkátus)

Magyarországi Román Ortodox Egyházmegye

Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete

Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége

Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség

Korábban írtuk