Már jól van az a fiatal brazil férfi, akinél Magyarországon elsőként mutatták ki az új influenza vírusát – közölte a Krónikával Székely Tamás egészségügyi miniszter. Azt még nem lehet tudni, hogy megfertőzött-e másokat is a fiatalember, mindenesetre a tisztiorvosi szolgálat kikérdezte arról, hogy pontosan merre járt, kikkel érintkezett.

– Vizsgálják a környezetét, hogy azok, akikkel érintkezett, azok elkapták-e a vírust. Ennek egyértelmű jele az, hogy belázasodnak. Ebben az esetben le kell venni tőlük torokváladékot, meg kell néznünk, hogy fertőződtek-e a vírussal.

Az egyelőre nem derült ki, hogy hány embert kell majd megvizsgálni. A brazil férfi az Egyesült Államokban él, turistaként jött Magyarországra, Egerbe. Amikor megérkezett, még nem volt beteg, ám később belázasodott. Szerdán ment el az egri kórházba, ahol – bár a tünetei enyhék voltak – mintát vettek tőle.

Székely Tamás a Krónika kérdésére azt mondta: a minisztériumot péntek délután értesítette az Országos Epidemiológiai Központ arról, hogy pozitív lett a vizsgálat eredménye. Székely Tamás szerint nem feltétlenül kell arra számítani, hogy mostantól újabb esetek is lesznek nálunk. A szomszédos Ausztriában is csak egyetlen beteg fertőződött meg eddig – jegyezte meg a miniszter.

(Krónika)