A DK alelnöke online sajtótájékoztatóján a magyarok arculcsapásának, az ország érdekei nyílt elárulásának nevezte, hogy a kormány 2,5 milliárd eurós (mintegy 900 milliárd forint) hitelt vett fel, az összeg egyik felét tíz, a másik felét harminc évre. Felháborító, hogy a kormány végső kétségbeesésében harminc évre eladósítja az országot, miközben nem hagyja, hogy az EU segítsen a magyaroknak – jelentette ki az ellenzéki politikus.

Hirdetés

A Fidesz erre reagálva azt hangsúlyozta: az országot Gyurcsány Ferenc és a baloldal kormányzása adósította el több generációra.

„A korrupt és alkalmatlan kormányzásukkal pénzügyileg tönkretették, és az IMF adósrabszolgájává tették az országot. A baloldal olyan rossz állapotba navigálta az országot, és annyira üres volt a kassza, hogy a piaci befektetők nem voltak hajlandóak magyar államkötvényeket venni, Gyurcsányék csak az IMF-hitellel tudták lélegeztetőgépen tartani az országot, és anélkül már a napi számlákat és a nyugdíjakat se tudták volna fizetni” – fogalmaztak.

Kiemelték: a baloldal kormányzása alatt duplájára nőtt az államadósság, és 2010-re az államcsőd szélén állt az ország. A Fidesz-KDNP kormányzása óta Magyarország pénzügyileg stabilizálódott, „visszafizettük a Gyurcsányék által felvett hiteleket”, és csökkenő államadósság mellett is tartós növekedési pályára állt a gazdaság, emellett folyamatosan csökkennek az adók, nőnek a bérek és a családtámogatások.

Korábban írtuk
Hirdetés
Hirdetés

„Magyarország ma nem szorul se az IMF, se más kegyelmére” – szögezte le a Fidesz, hozzátéve: a mostani kötvénykibocsátás piaci forrásbevonás, a pénzpiacok azért finanszírozzák szívesen a hazai fejlesztéseket, mert az elmúlt évek gazdaságpolitikájának köszönhetően teljes bizalommal vannak Magyarország iránt.