Máig ér a nagy harc árnyéka

– Vajon mi történt 1945 májusában? Befejeződött egy világkorszak, vagy éppenséggel új civilizációs fejezet kezdődött Európában?

– Egybeesett a kettő. Maga a háború egyébként csak 1945. szeptember 2-án ért véget, Japán kapitulációjával. A korszakzárás és az új korszak nyitánya már az 1943-as teheráni, majd az 1945-ös jaltai, illetve potsdami találkozón lezajlott. Az itt születő megállapodások lehetővé tették, hogy a Szovjetunió és ennek következtében a kommunizmus állami, sőt, nagyhatalmi szintre emelt ideológiája benyomuljon Európa közepébe, és birtokba vegye azt. Moszkva úgy vélte és úgy érvelt a nemzetközi fórumokon is, hogy felszabadította ezeket az országokat a náci elnyomás alól. A valóságban ez a felszabadítás talán csak a lengyelek és a csehek esetében lehetett igaz, a Szovjetunió pedig azonnal rájuk erőltette saját ideológiáját és társadalmi, politikai berendezkedését, amit annexiónak kell tekintenünk. Ez a birodalmi forma egészen 1989-ig fennállt.

– Nem ágáltak a szovjet terjeszkedés ellen az olyan hagyományos európai nagyhatalmak, mint Nagy-Britannia és Franciaország?

– Churchillt irritálta Moszkva politikája és persze a kommunizmus eszméje is, de London és Párizs is annyira meggyengült a háborúban, hogy nem sokat tehettek. Elveszítették világpolitikai szerepüket, az új korszakot a háború két nagy nyertese, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió kezdte felépíteni. Érdekellentéteikből, a világ felosztását érintő vitáikból bontakozott ki az a korszak, amit hidegháborúnak nevezünk. Mindebben az volt az érdekes, hogy az Amerikai Egyesült Államok korábban nem vállalt jelentős világpolitikai szerepet, sőt, olyan stratégiát dolgozott ki, amelyben csak saját gazdasági, társadalmi életére koncentrált. Az már az események és az Amerikai Egyesült Államok különös, háború utáni külpolitikájának következménye, hogy a II. világháború két abszolút vesztese, Japán és Németország idővel a világ vezető gazdasági hatalmaivá váltak…

– A Szovjetunió hol helyezkedett el a világpolitikai koordináta-rendszerben?

– Az 1930-as évekre nagyhatalommá vált, sőt, 1939-re már nemcsak európai nagyhatalom, hanem megkerülhetetlen világpolitikai hatalom is lett. Ebből indult ki Berlin is, amikor 1939 augusztusában egyezséget kötött Moszkvával. Ezt nevezzük Ribbentrop–Molotov-paktumnak. Érdekszférákra osztották maguk között Kelet- és Közép-Európát. A Lengyelország elleni német és szlovák támadást követően mintegy két hét múlva a Szovjetunió is benyomult Lengyelországba. 1940-ben Németország részben szovjet nyersanyagokat és üzemanyagokat is hasznosítva ért el szinte teljes sikert Nyugat- és Észak-Európában. A következő évre azonban megváltozott a helyzet, a felek egymás ellen fordultak. Napjaink szövetségi rendszerei is ennyire változékonyak és bizonytalanok; ha lehet ilyet mondani, akkor ez is a világháború politikai öröksége.

– Társadalmi és kulturális tekintetben mit hozott 1945 Magyarországnak? Elvégre ez egy erősen polgárosodó ország volt, ahol svéd szakemberek modellként tanulmányozták a társadalombiztosítás rendszerét, de említhetnénk Klebelsberg Kunó híres, népművelő iskolapolitikáját is, és így tovább…

– A magyarok többsége azt hitte, illetve abban reménykedett 1945 és 1947 között, hogy egy új Magyarország születik, de megmaradnak a Horthy-korszak pozitív értékei. Tudomásul vették, hogy a Szovjetunió elfoglalta a hazájukat, de nem gondolták, hogy ez majd fenekestül felforgatja az addigi életüket. Gazdasági, politikai, társadalmi értelemben egyaránt. Úgy tűnt, hogy a Szövetséges Ellenőrző Bizottság vigyáz a rendre, kijelöli a lehetőségek határát, igaz, ebben a testületben a szovjetek domináltak. A magyarok azt hitték, egészen a párizsi békeszerződés időpontjáig, hogy a szovjet csapatok elhagyják az országot. Megnyerték a háborút, és béke született. Csakhogy maradtak. Megszakadt az ország Trianont követő gazdasági fejlődésének folyamata, jóllehet a magyarok az 1930-as évek végére szinte a semmiből felzárkóztak Európa középmezőnyéhez. Ki tudja ma például, hogy hazánk a kontinens hatodik legnagyobb gyógyszerexportőre volt? Vagy nézzük a sport kérdését és az 1936-os berlini olimpia tíz magyar aranyérmét. Az első helyeket tekintve a magyar csapat harmadik lett Németország és az Amerikai Egyesült Államok mögött. Mindezt egyrészt az 1921-ben megszületett sporttörvénynek és a nyomában létrejött tömegsportmozgalomnak, másrészt a Testnevelési Főiskola 1925-ös megalapításának is köszönhetjük.

– Megvalósulni látszott az a klebelsbergi álom, hogy a kultúra terén kell revansot vennünk Trianonért?

– Teljes mértékben. Irodalmi, színházi és zenei életünk színvonala magasra emelkedett, hogy a magyar filmgyártás szárnyalásáról már ne is beszéljek. De a kék cédulás választással 1947-ben vagy 1948-cal, azaz a fordulat évével, illetve legkésőbb 1949-cel, az új, szovjet típusú alkotmány megszületésével minden megváltozott. Eluralták a kultúrát a csasztuskák, többnyire szovjet filmeket vetítettek a mozik, középszerű szovjet darabokat játszottak a színházak. De a gazdaság, a technika és a technológia terén is csak a szovjet szakembereket szabadott követni, a lányokat pedig traktorra kellett ültetni vagy odaállítani az olajos és zakatoló gyári gépek mellé.

– A háború folyománya az atomkorszak megszületése. Mára kiderült, hogy a korábban annyira ártatlannak és az amerikai imperializmus áldozatának tekintett Rosenberg házaspár valóban titkokat adott át a Szovjetuniónak. Elhárulhat-e valaha egy mindent elpusztító atomháború fenyegetése, hiszen a lehetősége most újra és újra felmerül az orosz–ukrán konfliktus kapcsán.

– Tény, hogy 1949-re a Szovjetunió is atomhatalommá vált. Azóta számos ország, például Franciaország, Nagy-Britannia, India, de például Pakisztán, újabban pedig Észak-Korea is kifejlesztette a maga atomarzenálját. Ma messzemenően az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország rendelkezik a legtöbb és legfejlettebb atomfegyverrel, noha a sokkal szerényebb pakisztáni készlet is elegendő volna a Föld elpusztításához. Még nincs vége a veszélynek, több nyugat-európai állam is szítja háborús hisztériát.

– Talán tovaúszik a fenyegetés sötét felhője, ha befejeződik a világ újrafelosztása?

– Ahogy már említettem, ez a folyamat a II. világháborúból nőtt ki. Franciaország és Nagy-Britannia gyarmatbirodalma szétesett, az alávetett népek fel akarták szabadítani magukat, ehhez az a világháborús japán propaganda is hozzájárult, amely szerint ki kell űzni a fehér embert a Távol-Keletről. Csak azt nem tette hozzá Tokió, hogy ezután az ő uralma a következik. A koreai háborúban már a kommunizmus és a Nyugat polgári eszméje csapott össze, ahogy ez így volt Amerika vietnámi szerepvállalásában is. Ott a francia uralom összeomlása után az USA gyorsan benyomult a keletkező vákuumba, és ezzel meg is erősödött Washingtonban az politikai törekvés, hogy nekik a világ minden pontján jelen kell lenniük. Bár a hidegháborút vértelen szembenállásnak tekinthetjük, a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok vetélkedése fegyveres harccá változott a harmadik világ különböző konfliktusaiban.

– Akárhogyan is, de a nürnbergi per furcsa esemény volt, amennyiben is legitimmé tette a visszamenőleges törvényalkotást. És ezzel ma szívesen él Brüsszel is az európai jogrendszer szétverése felé vezető útján…

– Maradjunk a saját házunk táján! Közvetlenül a háború után idehaza megszületett a népbírósági rendelet, amit aztán törvényerőre emeltek. És megkezdődött a visszamenőleges hatályú szabályok megalkotása is, mint például a népellenes bűncselekmény tényállása. Ennek jegyében az 1919-es nemzeti ellenállás tagjait is felelősségre vonták, nem csak Jány Gusztávot, a magyar 2. hadsereg parancsnokát. Magyarország köteles volt erre az útra lépni, ezt szabta meg számára az 1945-ben Moszkvában aláírt fegyverszüneti szerződés. Természetesen a szovjet katonák kilengései szóba sem kerülhettek, erőszakos cselekményeket csak a vesztesek követnek el.

– Eredetileg úgy volt, hogy az Európai Unió, még inkább Brüsszel meghaladja ezt a cinikus szemléletmódot. Igazságos lesz, és minden tagállamot egyenlőnek tekint…

– Az erősek írják a történelmet és a jogszabályokat. Magam úgy vélem, hogy addig van érvényben egy békeszerződés, amíg meg nem változnak az aláíró felek közötti erőviszonyok. A II. világháború évei alatt ismereteim szerint csak Magyarország lépett fel saját katonáival és csendőreivel szemben, amikor 1943-ban vád alá helyezte az úgynevezett délvidéki razzia felelőseit. Egyetlen más ország sem cselekedett hasonlóan, pedig minden hadsereg követett el erőszakos cselekményeket a háborúban. Mindez példa az unióban immár sűrűn alkalmazott kettős mérce elvére is. Úgyhogy nincs itt semmiféle szintlépés.

– Nem a II. világháborúban bontakozott ki a magyarokkal szembeni ellenszenv Európában, de 1945 óta tart a magyarok intenzív és szisztematikus lejáratása. Legyen példa rá Krausz Tamás és Varga Éva Mária úgynevezett „partizánkönyve”, amely szerint például a magyar megszállók 80 ezer traktort zsákmányoltak a Szovjetunióban…

– Miután Magyarország a vesztes oldalon fejezte be a háborút, több olyan cselekménnyel is szembesítették, amit nem követtek el a katonái. A partizánok elleni harc külön fejezet a háborúk történetében. Egyetlen hadviselő fél sem bánt kesztyűs kézzel velük. Történészként különösnek tartom, hogy az egyszerű katonák, sőt tisztek naplói és a magyarokkal szemben később megszületett vádak nincsenek fedésben.

– Nyolcvan év sem volt elég, hogy véget érjen a vádaskodás?

– Nincsenek barátaink, nincsenek rokonaink itt, Európa közepén. A környező országok népei annak ellenére, hogy sokáig közös uralkodókat szolgáltunk, tehát közös a múltunk is, nem akarnak elfogadni bennünket. Nem mondják ki, de félnek, hogy az 1920-ban Versailles-ban a Nagy-Trianon palotában és az 1947-ben Párizsban aláírt békeszerződésekkel megszerzett területeik veszélybe kerülhetnek. Ha a rendszerváltoztatás időszakában a nagyhatalmak úgy döntöttek volna, hogy újra kell húzni a határokat Európában, a térség nem tudott volna ennek ellenállni. De nem így történt. A párizsi békeszerződés felülírta, pontosabban kőbe véste Trianont. Ma már az egyetlen lehetőség a térségbeli országok érdekei érvényesítésére az összefogás.

– Barátaink? A lengyeleket azoknak tekintjük, de eltávolodtak tőlünk az ukrajnai háború kapcsán megfogalmazott álláspontunk miatt. A lengyelek az úgynevezett hajlandók, azaz a harcolni akaró nemezetek élére álltak a britekkel és a franciákkal együtt, noha az utóbbiak cserben hagyták őket 1939-ban… Lehet, hogy most is így járnak?

– Világos, hogy a két hatalom kész az utolsó lengyelig harcolni Ukrajnában. Nem is csinálnak titkot belőle, látni, hogy miként tolnák maguk előtt a lengyeleket a front irányába. 1939-ban, az úgynevezett furcsa háború során, noha segítségnyújtási szerződésük volt Varsóval, jó ha egyetlen puskalövést leadtak a németekre. Miközben Lengyelország megsemmisült.

– Bizonyos ukrán harci kötelékek, belbiztonsági csapatok, paramilitáris alakulatok szívesen, sőt, hivalkodva viselik a náci Németország jelképeit. Ez senkit sem zavar abban az unióban, ahol folyton világháborús rémtetteikre emlékeztetik a németeket?

– Ezek szerint nem. Az ukránok úgy vélték 1941-ben, hogy a németek felszabadítják őket a bolsevizmus uralma alól. Kollaboráns fegyveres csoportokat alakítottak, amelyek az UPA-val, az Ukrán Felkelő Hadsereggel az élen részt vettek a nyugat-ukrajnai zsidó és lengyel lakosság kiirtásában, lásd a volhiniai mészárlást. Idővel létrejött Ukrajna saját SS-légiója is. A nagy felszabadulás örve alatt brutálisan akarták megoldani a nemzetiségi kérdéseiket. Többek között ez a szellem nyúlik át most Ukrajna mai valóságába.

– Lezárhatja az orosz–ukrán háború azt a korszakot, ami 1945-ben elkezdődött?

– Szerintem az már 1989-ben lezáródott a szocialista világ összeomlásával. Immár három vagy négy nagyhatalom is helyet követel magának a világpolitikában, adott esetben ez a hely éppen a kizárólagos, globális uralmi pozíció lenne. Most éppen az a kérdés, hogy a folyton lesajnált, leírt Oroszország képes lesz-e újra ugyanarra szintre jutni, mint volt egykoron a Szovjetunió. És vajon akar-e egy másik nagyhatalom konfliktusba keveredni ezzel az Oroszországgal? Szerintem nem.