Helyre kell állítani a köztársaságot, amelyben intézmények biztosítják alkotmányos jogainkat, és vissza kell térni az 1989-es, 1990-es alkotmányos mozgalom értékeihez, vagyis a parlamenti demokráciához – hangoztatta Majtényi László, a baloldali ellenzék által támogatott államfőjelölt hétfőn a parlamentben.

Fotó: MTI, archív

A volt ombudsman az elnökválasztás előtt elmondott beszédében hangsúlyozta: olyan alkotmányt tart szükségesnek, amelyet népszavazás erősít meg, amely kifejezi a társadalom vitában álló csoportjainak közös értékeit, és békét teremt.

Abban összegezte programját, hogy mindenkinek jobb intézmények, mint emberek uralma alatt élni. A volt ombudsman megköszönte az őt jelölőknek, hogy hitet tettek rendszerkritikus programja mellett.

Majtényi László elviselhetetlennek nevezte a szegénységet és úgy ítélte meg, hogy a korrupció maga alá gyűrte az államot. A magánnyugdíjpénztárakra, trafikokra, földekre, az „elcsent tan- és sajtószabadságra”, a kultúra szabadságára utalva azt mondta: be kell látni, hogy a hatalmasok személyes önzésével szemben csakis a független intézmények védelmében lehet bízni.

A jelölt az 1989-90-es alkotmányos értékekhez, a parlamenti demokráciához visszatérést sürgette. Az önzés korlátozását szorgalmazva kiemelte: szabad és szolidáris Magyarországot szeretne.

A bevándorlásról szólva Majtényi László azt fogalmazta meg, hogy „morálisan és alkotmányosan csak az a politika igazolható, amely a szülőföldjükről elűzöttekre úgy tekint, mint a miénkkel azonos méltóság hordozóira”. „Csak az jó menekültpolitika, amely az emberiesség erkölcsi és jogi követelményeinek megfelel” – hangoztatta.

Machiavellit idézve azt mondta, „ha a fejedelem ellenséget keres, akkor tegnap a migráns, ma a rossz oligarcha, holnap a Soros, holnapután pedig te magad leszel az ellenség”. Közölte, a belviszály minden fejlődés legfőbb gátja, azonban a békességnek vannak kulturális előfeltételei.

A nyomorral, a korrupcióval, a megfélemlítéssel, az elnyomással, a környezet pusztításával soha nem lehet békét kötni – jelentette ki Majtényi László, aki azt is jelezte: folyamatos vitára is szükség van, ugyanis amíg csak egy vélemény érvényesül, soha nem lesz béke.

Majtényi László jelezte, az eddigi államfők közül Göncz Árpádot és Sólyom Lászlót tekinti mintának, akik példát mutattak személyes autonómiából. A jelölt azt is kiemelte, hogy nem lenne fél óránál tovább hálás az őt megválasztó pártoknak, mert a hála nem alkotmányossági kategória. Hozzátette, hogy köztársasági elnökként nem lenne „odafagyott mosolyú köszönőember, sem pedig néma és komor szfinx”.

Közölte, hogy megválasztása esetén maradéktalanul élne minden eszköztárral, s mivel szerinte az alkotmányosság megroppant, „unortodox eszközök alkalmazásának” is helyet adna. Erre példaként a korlátlan beszédjogot hozta, továbbá azt, hogy korlátlanul nyújthatna be törvényjavaslatokat az Országgyűlésnek. Noha utóbbit a parlament nem köteles elfogadni, de megtárgyalni igen – fűzte hozzá.

Majtényi László szimbolikus jelentőségűnek nevezte, hogy első törvényjavaslata a sajtószabadságról szólna, mert egyre-másra szűnnek meg a „sajtószabadság utolsó közlönyei”. További javaslatai között említette egy új alkotmánybírósági törvény, egy szociális, a felsőoktatási és közoktatási, és a korrupció megfékezését célzó jogszabály kidolgozását.

Beszédében megjegyezte azt is, hogy kevesebb gyalázkodás, hazugozás, „sorosozás”, idegen ügynöközés több lett volna. Az elmúlt hetek fényében azt is kérhetné – jegyezte meg -, hogy ha vannak a parlamentben olyan pártok, amelyeknek vezetői élvezték Soros György támogatását, akkor szavazzanak rá, de nem kéri.

Majtényi László köszönetet mondott családjának és másoknak azért, hogy indulhatott. A kormánypárti oldalról megjegyezték: „meg Soros Györgynek”. Erre Majtényi László azt válaszolta, „neki most nem, majd legközelebb”.

MTI, demokrata.hu