Fotó: MTI/Mohai Balázs (illusztráció, archív)
Hirdetés

Schanda Tamás elmondta: a gazdaság újraindításához nagy szükség van a versenyképes szaktudással bíró, tehetséges fiatalokra. „Most az emberek egészségének és életének megvédése áll az első helyen – ezért is határozunk meg a javaslatban szigorú feltételeket a vizsgáztatásokhoz. De gondolnunk kell a jövőre is. Nem tettünk le a korábbi céljainkról: azt szeretnénk, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek. A szakképzési rendszer átalakítása most talán fontosabb, mint valaha, ezért folytatjuk az ezzel kapcsolatos munkát, a fiatalokat pedig azzal is támogatni kívánjuk, hogy egy átgondolt, biztonságos, a jelenlegi különleges elvárásoknak megfelelő rendszerben tehessék le a vizsgáikat” – fejtette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára. A javaslat alapján a komplex szakmai vizsgák írásbeli részét az írásbeli érettségi vizsgákat követő időszakban kell megszervezniük az intézményeknek. A szakképzés lényegét jelentő gyakorlati vizsgákat az iskolák által meghatározott időpontban – lehetőség szerint – májusban tarthatják meg. A vizsgákat az érettségikhez hasonlóan kis létszámmal, a vizsgázók közötti megfelelő védőtávolság biztosításával, a biztonsági előírások betartásával kell megszervezni és lebonyolítani.

A tervek szerint a vizsga végeredményét a szóbeli vizsga eredménye nélkül kell megállapítani. A vizsgán azok a végzős tanulók vehetnek részt, akik az utolsó tanévben a kötelező szakmai gyakorlat legalább 60 százalékát teljesítették. A vizsgára bocsátás feltételeként előírt okiratok (például nyelvvizsga, jogosítvány) bemutatása nem kötelező, sikeres vizsga esetén a bizonyítványt azok hiányában is ki kell állítani.

A szakmai javaslat kitér arra is, hogy mellék-szakképesítés megszerzésére irányuló vizsga nem szervezhető, azokat a 2020/2021. tanév október-novemberi vizsgaidőszakában kell megtartani. A javító- és pótlóvizsgák letételének lehetősége kapcsán megszabott, idén júniusban lejáró egy éves határidő a 2020/2021. tanév október-novemberi vizsgaidőszakának utolsó napjáig meghosszabbodik.

A tárca kezdeményezésének elfogadása esetén igazoltnak kell tekinteni annak a tanulónak a hiányzását, aki a veszélyhelyzetre tekintettel valamely vizsgatevékenységen nem vesz részt, és számára a 2020/2021. tanév október-novemberi vizsgaidőszakában kötelező vizsgalehetőséget biztosítani, amely nem tekintendő javító- vagy pótlóvizsgának.

A minisztériumi javaslatról a jövő héten születhet kormánydöntés.