A Fővárosi Önkormányzat Tapló utcai idősek otthonában folytatták a Magyar Honvédség katonái a járványügyi veszélyhelyzet miatt szükségessé vált fertőtlenítő feladatokat.

A Fővárosi Önkormányzat Tapló utcai idősek otthonában folytatták a Magyar Honvédség katonái a járványügyi veszélyhelyzet miatt szükségessé vált fertőtlenítő feladatokat.

Gepostet von Németh Szilárd am Freitag, 15. Mai 2020
Hirdetés

Csak pénteken tizenkét helyszínen dolgoznak, amelyek közül három csepeli intézmény. Munkájukról Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Fővárosi Önkormányzat Tapló utcai idősek otthonában tájékozódott pénteken.

A honvedelem.hu-nak adott nyilatkozatában Németh Szilárd elmondta: az élet újraindításának szakaszában, a Covid-19 okozta járványügyi készültséget továbbra is fenn kell tartani, hiszen az orvosok, a szakemberek, szakértők egész Európában egyetértenek abban, hogy nagyon nagy a kockázata a vírus második hullámának. Hozzátette, hogy a fővárosban az idősotthonok azok, amelyek a leginkább ki vannak téve a veszélynek. Németh Szilárd emlékeztetett, hogy minden negyedik beteg, illetve minden negyedik elhalálozott az idősotthonokhoz köthető.

Az államtitkára kiemelte: a hatóságok áprilisban „rettenetes állapotokat találtak a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott Pesti úti Idősek Otthonában”. Ekkor döntöttek arról, hogy az idősotthonokban a Magyar Honvédség egyedülálló vegyivédelmi és biológiai mentesítőképességét felhasználva vírusmentesítést és takarítást kell végezni.

Korábban írtuk

„Egyedülálló ez a képessége a Magyar Honvédségnek, egyben bizonyítéka annak, hogy katonáink minden bajban rendelkezésre állnak. A Magyar Honvédség békeidőben is mindig a magyar emberek biztonságát és a haza szolgálatát tekinti legelsőnek” -fogalmazott Németh Szilárd.

A honvédség ma a Fővárosi Önkormányzat csepeli, Tapló utcai idősitthonát is fertőtleníti, vírusmentesíti. De hol van…

Gepostet von Németh Szilárd am Donnerstag, 14. Mai 2020