Hirdetés

Lukács László György (Jobbik) elmondta: visszatérő probléma a dugó az M7-es autópályán, és a megoldást azt jelentené, ha kiszélesítenék az utat. Az ott élők és a nyaralók is kényelmesebben tudnának így közlekedni – vélekedett.

Azt kérdezte, hogy mire vár még a kormány, miért nem oldja meg a helyzetet.

Ugyancsak kitért az autópálya-matricák kérdésére és felvetette az egynapos matrica bevezetésének lehetőségét, ez ugyanis meglátása szerint sokaknak jelentene segítséget. Életszerű és logikus lenne ez a lépés, amelyet a lakosság is támogatna – fűzte hozzá.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára kiemelte: valóban fontos, hogy a közlekedési fejlesztéseknél figyelembe vegyék a forgalmi viszonyokat, a megváltozó közlekedési szokásokat, a helyben élők érdekét és igényeit. Az elmúlt évtizedek legjelentősebb útfejlesztési programját valósították meg, és nincs már messze az az idő, amikor minden megyeszékhely bekapcsolódik a gyorsforgalmi úthálózatba, sőt ezek a gyorsforgalmi utak eléri az országhatárt – jelentette ki.

Korábban írtuk

Kitért rá: úgy tűnik, Budapesten azonban a fejlesztések nincsenek összehangolva, közlekedési káosz alakult ki. Tarlós István főpolgármestersége idején is voltak felújítások, de ilyen káosz sosem volt – vélekedett. Hozzátette: mindezt súlyosbítja, hogy megpróbálnak egymás ellen hangolni társadalmi csoportokat, autóval vagy biciklivel közlekedőket.

Hangsúlyozta: nem az fogja élhetőbbé tenni a fővárost, ha egymás ellen hergelnek társadalmi csoportokat, hanem ha mindenkinek megvan a szabadsága ahhoz, hogy autóval vagy biciklivel közlekedjen, és bármelyiket is választja, azt magas színvonalon tudja megtenni.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy Jakab Péter nemrég azt üzente a kormánypártoknak, hogy „idézem, nem győztük le őt”. Jakab Pétert „nem a kormánypártok győzték le, hanem a saját támogatói” – fogalmazott.

Azt kérdezte, mi a közös a Jobbikban és a vármegyékben. Az, hogy „mind a kettőt a kommunisták tették tönkre” – fogalmazott. Hozzátette: a vármegye elnevezés még helyreállítható, a Jobbikot viszont ilyen körülmények között egyértelműen a balsors várja, és „ezért csakis magukat okolhatják”.