Az Operatív Törzs döntése értelmében már a 16-18 éves korosztály is jogosult a koronavírus elleni védőoltásra. A szakképzésben közel 90 ezer diák élhet a lehetőséggel. Első körben már meg is kezdődött azoknak a tanulóknak a beoltása Pfizer-vakcinával, akik korábban regisztráltak a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, és szerda estig időpontot is foglaltak.

Hirdetés

Ha a diák tanítási napon kapja meg az oltást, távolléte igazolt hiányzásnak számít, ehhez mindössze az időpont visszaigazolását és az oltáskor kapott papírt kell az iskolában bemutatnia. A 18 év alattiak csak szülői hozzájáruló nyilatkozat esetén olthatók, ezért fontos, hogy a koronavirus.gov.hu honlapról letölthető dokumentumot kinyomtatva, kitöltve és aláíratva vigyék magukkal.

Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felnőttképzésért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára kiemelte: „a szakképzésben azért is fontos a megfelelő védettség, mert a tanulók nyári gyakorlatukat jellemzően vállalatoknál töltik. Bizonyos szakmák esetében, például a vendéglátásban, szolgáltatásokban a védőtávolság nem minden esetben tartható, a vakcinát felvevő fiatalok így a saját egészségük mellett másokét is védik. Arra bíztatunk minden szakképzésben tanuló fiatalt, hogy ha még nem tette volna meg, regisztráljon, foglaljon időpontot, és oltassa be magát!”

Korábban írtuk