Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A csatornaigazgató hangsúlyozta, ez rekordnak számít, hiszen három hete indították el az akciót, és ennyi idő alatt nagyon-nagyon sokan támogatták azt egy telefonhívással.

Az idei adománygyűjtés december 15-én, vasárnap zárul, amikor a közmédia szinte összes televíziós és rádiós csatornája bekapcsolódik valamilyen formában a Jónak lenni jó! jótékonysági kampányba.

A felajánlásokat továbbra is várják: a 13600-as számon a 04-es mellék megadásával vagy a 13600-as számra a 04-es kóddal küldött sms-sel hívásonként és üzenetenként 500 forinttal lehet támogatni a koraszülöttek mentését és szállítását 1989 óta végző Peter Cerny Alapítványt.

Összesen 1,9 millió forint értékű üzemanyagkártyát adományozott a Volánbusz a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampánya keretében a koraszülöttek mentését és szállítását harminc éve végző Peter Cerny Alapítvány számára.
Az adományt Dávid Ilona, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója adta át Keresztes Györgynek, a Peter Cerny Alapítvány kuratóriumi elnökének – közölte az MTI-vel pénteken a busztársaság.
Tájékoztatásuk szerint a Volánbusz az üzemanyag-vásárláshoz használt kártyákhoz májusban rendelt pontgyűjtő kártyákat, az ezeken halmozódó pontok későbbi, karitatív célú felhasználásáról a társaság minden gépjárművezetője tájékoztatást kapott.
Az üzemanyag vásárlására használható ajándékkártyákat a Jónak lenni jó! adománygyűjtő akció keretében ajánlotta fel a busztársaság a Peter Cerny Alapítvány támogatására.
Dávid Ilona a pontgyűjtő kártyák átadásakor kiemelte: „sok édesanya, édesapa dolgozik a Volánbusznál is, így nem kérdés, hogy nálunk is a gyermekek, az ő életük, az ő egészségük áll az első helyen, mi, vezetők pedig igyekszünk családbarát szellemben szervezni, irányítani a kollégák munkáját”. (MTI)