A politikus emlékeztetett: az új szabályok szerint a sárga vagy piros besorolású országokból visszatérő magyar állampolgárokra kéthetes otthoni karantén vár, amit egy, illetve két negatív koronavírusteszttel kerülhetnek el. Ugyanakkor – folytatta – az állam csak augusztus 1-ig vállalta a tesztek térítésmentes elvégzését, ezt követően a hazatérő magyaroknak saját maguknak kell a tesztekért fizetniük.

Hirdetés

Felhívta a figyelmet arra, hogy a piacon elérhető legolcsóbb teszt is legalább 10 ezer forintba kerül, így egy négyfős családnak két teszttel számolva legalább 80 ezer forintot kell fizetnie, de van olyan szolgáltató, ahol ez az összeg 320 ezer forintra is rúghat.

Lukács László György ezt a szabályozást „pofátlannak” nevezte és hangsúlyozta: a júliusban és az augusztusban hazatérőket egyaránt meg kell hogy illesse az a jog, hogy az állami egészségügyben, térítésmentesen teszteljék őket.

„Pofátlanság, hogy a magyar embereket sarcolják”, egy bizonyos időpont után büntetik őket és fizetőssé teszik részükre az egészségügyet – fogalmazott. Hangsúlyozta: fontos a tesztelés és az is, hogy biztonságban legyenek a családok, illetve azok a közösségek, ahová visszatérnek, ezért az államnak kell fizetnie a továbbiakban is a teszteket.

Korábban írtuk

Megjegyezte: bár a miniszterelnök korábban azt mondta, hogy az egészségügy nem üzlet, úgy tűnik, „mégis van az a pénz”, amikor az egészségügy az Orbán-kormánynak üzlet.

Lukács László György kérdésre cáfolta a Jobbik veszprémi alapszervezete megszűnéséről szóló sajtóhíreket. Kijelentette: a veszprémi szervezet nem szűnt meg. Csupán annyi történt, hogy a bő tíz főből három már nem tagja a pártnak, így a csoport „alapszervezet minősége szervezet minőséggé változik”.

Közölte azt is: a párt frakció- és alapszabályai jogkövetkezményként írja elő a kizárást a Varga-Damm Andreáéhoz hasonló esetekben, még meghallgatást sem ír elő az alapszabály.