Hirdetés

Zsigó Róbert a videóban kiemelte: a 13. havi nyugdíj kifizetését a gazdasági növekedés tette lehetővé, amely a sikeres gazdaságpolitikának köszönhetően a koronavírus-járvány ellenére is rekordot döntött.

A kormány a 13. havi nyugdíj mellett már négyszer nyugdíjprémiumot is tudott fizetni – tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy a magyar nyugdíjasok megélhetését emellett jelentősen segíti a rezsicsökkentés: míg Európa más országaiban 50-60 százalékkal emelkedtek a rezsidíjak, a magyar nyugdíjasokat máig védi a rezsicsökkentés. Anélkül havi akár több tízezer forinttal többet fizetnének – fűzte hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta: a nemzeti kormány a gazdaság növekedéséből egyre több pénzt fizet az időseknek is, és fenntartja a rezsicsökkentést.

Korábban írtuk

Zsigó Róbert úgy fogalmazott, hogy a baloldal mindig becsapta az időseket: „a 2006-os kampányban Gyurcsány Ferenc fűt-fát megígért az időseknek, aztán a választás után jött a feketeleves”. A baloldal elvett egyhavi nyugdíjat, háromszorosára emelte a gáz, duplájára az áram árát, valamint bevezette a vizitdíjat és a kórházi napidíjat – mondta.

Szerinte a baloldal most is ugyanezt tervezi. „A miniszterelnök-jelöltjük már elárulta a valódi programjukat: ostobaságnak nevezte a 13. havi nyugdíjat, megmondta, hogy nem fogják fenntartani a rezsicsökkentést, és fizetős egészségügyet akarnak bevezetni.”

„Április 3-án védjük meg az időseket is, ne hagyjuk, hogy visszatérjen a Gyurcsány-korszak!” – zárta szavait a politikus.