Egyre kevesebb a Tanítanék Mozgalom tevékenységének szakmai tartalma, az már nem a pedagógusokról vagy az iskolákról szól, hanem politikai célokról – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

Az államtitkár a Tanítanék Mozgalom által vasárnapra szervezett tüntetésre reagált, amelyen a résztvevők a magyar oktatásügy megújítását, Balog Zoltán szakminiszter távozását követelték és a civil szervezetek működésének megnehezítése ellen tiltakoztak a Parlament előtt.

Rétvári Bence elmondta: a munkájába 250 szakértőt bevonó köznevelési kerekasztalnak – amelyre a mozgalom képviselőit is meghívták – már 14 ülése volt, a hat munkacsoportnak pedig összesen csaknem száz ülése. Ha az elmúlt egy évben valaki tenni akart valamit az iskolákért, gyerekekért, pedagógusokért, akkor ezt a kerekasztalon meg tudta tenni, hiszen számtalan rendelet- és törvénymódosítás, valamint más szervezeti átalakítás valósult meg a köznevelési kerekasztal munkájának eredményeként – jelentette ki.

Hozzátette: a mozgalom azonban „nem hajlandó” eljönni a kerekasztal üléseire. Az ennek okát firtató kérdésre az államtitkár azt válaszolta: a szervezet a szakmai irányból elmozdult egy politikai irányba, tevékenysége már nem a pedagógusokról vagy az iskolákról szól.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A politikus erről a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: ha valaki javítani akar a közoktatás helyzetén, akkor tárgyal, ha valaki politizálni akar, akkor tüntetéseket szervez. „Nyilván az is legitim”, csak „ne bújjanak az iskolák, pedagógusok mögé, ha igazából nem az iskoláról akarnak beszélni, hanem a kormányról, mert azzal van problémájuk” – fogalmazott.

A köznevelési kerekasztal munkájáról elmondta, hogy most a tartalmi kérdések vannak soron, a Nemzeti alaptanterv. Ez arról szól, hogy a diákok megtanulható és a jövőben használható tudást szerezzenek a jövőben használható módszerrel, hiszen a most iskolába járó gyerekeknek legalább 30 százaléka olyan munkakört fog betölteni, amely még nem is létezik – hangsúlyozta.

MTI