Fotó: MTI/Mónus Márton
Hirdetés

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke az MTI-nek elmondta, az állami és egyházi idősotthonokhoz öt karitatív szervezet – a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász, a Baptista Szeretetszolgálat, a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Magyar Vöröskereszt – juttat el összesen hétezer üveg Béres Cseppet.

A fennmaradó háromezer üveget az Ökumenikus Segélyszervezet adja át a kórházaknak, elsősorban annak a hat intézménynek – köztük a Heim Pál Gyermekkórháznak – amely járványkórházként lett kijelölve. Emellett az adományból kap az a 30-40 kórház is, amely a koronavírus elleni védekezés következő szakaszában vállalhat nagyobb feladatot.

Az államtitkár hangsúlyozta, a Béres Cseppekkel az idősek és egészségügyi dolgozók immunrendszerét szeretnék erősíteni a jelenlegi nehéz időszakban. A kormány emellett ezzel az adománnyal is szeretné megköszönni az orvosok, ápolók, valamint a teljes egészségügyi személyzet koronavírus elleni óriási erőfeszítéseit.

Soltész Miklós közölte: a Szent László Kórház dolgozóinak szánt adományt az intézmény főigazgatója, Vályi-Nagy István vette át.

A kormány képviselője ezúttal is köszönetét fejezte ki az eddigi adományokért és felajánlásokért. Felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is szigorú rend szerint gyűjtik az adományokat: egyéni támogatásokat a nemzeti összefogás 11711711-22222222 számlaszámára vagy a 1357-es adományvonalra várnak. Tárgyadományokat azonban csak vállalkozásoktól és közösségektől tudnak elfogadni a karitatív szervezetek.