Fotó: Bohár Dániel Facebook-oldala (képernyőfotó)
Hirdetés

Amint arról kedden beszámoltunk: az előválasztási színjáték győztese, Márki-Zay Péter október 23-én újra meglepő dolgokat mondott Soros Györgyről.

– Hazugságkampányok fognak elkövetkezni, hogy migránsbetelepítéssel, áremeléssel és Gyurcsánnyal fognak vádolni bennünket azok, akik tizenkét év alatt nem tudtak semmit rábizonyítani Gyurcsány Ferencre […], Soros Györgyről még egyetlenegy migráns betelepítését sem tudták bebizonyítani – mondta beszédében Márki-Zay Péter.

Nem először vette védelmébe Sorost: a ZSHOW time című internetes beszélgetős műsor egy augusztusi adásában már hasonlóan fogalmazott róla.

– Hát Soros nem tudom, hogy akart vagy nem akart behozni, de egyet sem sikerült Magyarországra behozni. Egy nyomorult migránst sem – mondta akkor Márki-Zay, ami azért volt érdekes, mert a spekuláns migrációpártiságát a baloldalon sem nagyon szokták tagadni: hazánkban is számos, általa is támogatott bevándorláspárti szervezet is működik, mint a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület, az Amnesty International Magyarország, a Társaság a Szabadságjogokért vagy a Magyar Helsinki Bizottság.

De Márki-Zay Péter már abban a könyvben is kifejtette gondolatait a migrációról, amit Kálmán Olga írt róla. Mint az Origo 2019-es cikkéből kiderül, a hódmezővásárhelyi városvezető szerint „a legfontosabb kérdés nem maga a bevándorlás, hanem az integráció”.

Márki-Zay szerint, „amíg Magyarország az unió tagja, addig a kormány ezt nem tudja megakadályozni, különösen úgy nem tehet különbséget, hogy a fekete bőrű vagy a mohamedán vallású nem jöhet, a többi meg igen”.

Korábban írtuk

A hódmezővásárhelyi városvezető annak a meglepő véleményének is hangot adott, hogy összességében inkább pozitív, mint negatív hatást gyakorolt a nagyszámú, egy időben történő bevándorlás egy adott térség gazdasági fejlődésére.

„Egy kanadai típusú szereteten és elfogadáson alapuló társadalomra lenne szükség Magyarországon is, hogy legkésőbb egy generáció múlva sokkal befogadóbb legyen a társadalom, és a vegyes házasságból született gyerekek is lelkes hazafiakká váljanak” – mondta Márki-Zay Péter