Fotó: Facebook, képernyőkép
Hirdetés

Igenis el kell fogadni, hogy sürgősségi vagy éppen szülészeti ellátás ne legyen a vidéki városokban vagy akár falvakban élők közelében – jelentette ki az Origo cikke szerint Márki-Zay Péter tavaly ősszel.

A baloldal miniszterelnök-jelöltje ezt annak kapcsán mondta, hogy támogatja az egészségügyi intézmények centralizálását, így kormányra kerülve számos vidéki településen építené le az egészségügyi ellátórendszer különböző elemeit – olvasható az Origo cikkében.

A portál emlékeztet: a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal jelöltje egy 2018. márciusi kampányfórumon arról is beszélt, hogy a szerinte rossz mai állapotokon

csak egy drasztikus magánosítás segíthet.

„Tehát Márki-Zay magánkézbe adná az egészségügyi szolgáltatást, a kórházakat és a rendelőintézeteket. Ez azzal járna, hogy profitorientáltan működnének az egészségügyi intézmények, szemben a jelenleg működő állami fenntartással és ezzel együtt felelősséggel” – írja az Origo.

Mint ismert, Márki-Zay Péter többször is hitet tett a Gyurcsány-kormány egészségügyi politikája mellett. Korábban például arról beszélt, nem lett volna szabad kiírni a vizitdíjról szóló, a Gyurcsány-kormányt megbuktató népszavazást.

Korábban írtuk

„Emlékeznek még arra, amikor a Gyurcsány-kormány megbuktatásában az egyik jelentős lépés a Fidesz részéről egy adózási kérdésben kiírt népszavazás volt, amit az akkori Alkotmánybíróság átengedett egészen furcsa és meglepő módon. Ugye ilyet kultúrországokban nem lehet” – jelentette ki 2019 májusában, az európai parlamenti választások napján közzétett bejelentkezésében.

Ahogy arról korábban ugyancsak beszámoltunk, a baloldali miniszterelnök-jelölt szerint nem ördögtől való gondolat a vizitdíj.

„Nem ördögtől való gondolat, bár tudom, hogy a kórházi napidíj és a vizitdíj a népszavazás óta Orbánéknál tabu. Mint bármiféle piacosítás. Nagy hiba”– fogalmazott egy rendezvényen Márki-Zay Péter