Márki-Zay Péter az M1 kérdésére válaszolva azt sem tudta pontosan megmondani, mit tenne az üzemanyagárak megfékezéséért.

Hirdetés

„Ki fogjuk dolgozni ezt a közeljövőben, tehát fel fogok készülni erre az eshetőségre. Még a választási eredményre… Nincsen most erre program”

– válaszolta a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje. A felvétel lentebb hallgatható meg.

A Magyar Nemzet emlékeztet, Hódmezővásárhely polgármestere a Blikknek nyilatkozva is azt hangoztatta, hogy a benzin árának befagyasztása nem a jó megoldás, helyette inkább – amerikai mintára – kisebb vagy hibrid autót kell vásárolni.

A Magyar Nemzet cikke IDE KATTINTVA érhető el.

Korábban írtuk