Márki-Zay Péter ismét zavaros interjút adott az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Többször keveredett saját magával ellentmondásba, többször kellett módosítania a mondatait. Azt azonban most sem tudta kihagyni, hogy sértegesse magyarok millióit.

Hirdetés

Először azzal akarta letagadni az összes közvélemény-kutatás eredményét – amelyek szerint a Fidesz nagyon simán vezet -, hogy győzködte a műsorvezetőt, hogy az emberek nem szavazhatnak a Fideszre. A fiatalok például azért, mert – ellentétben az idősebbekkel – tájékozottak. Vagyis Márki-Zay szerint az idősek tájékozatlanok.

Ezután pedig hosszan azt hajtogatta, hogy tisztességes magyar ember nem szavazhat a Fideszre – vagyis mindenki, aki a Fideszre szavaz, tisztességtelen.

A további részletekről IDE kattintva a Magyar Hírlap honlapján olvashat.

Korábban írtuk