– Nem hozott áttörést az ellenzéknek a kampány felpörgése, sőt mintha az első háborús hírek is inkább a kormánypártot erősítették volna: február végén szilárdan őrizte vezető helyét a Fidesz–KDNP – fogalmazott Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató cég vezetője a HVG online felületén, írja a Magyar Nemzet.

Hirdetés

A cikkben a baloldalra sorolt kutatócég legújabb méréseit is publikálják, melyek

azt mutatják, hogy 49:43 arányban vezetnek a kormánypártok a baloldali szivárványkoalíció előtt.

Érdekesség, hogy a Medián mérésében ezúttal a Mi Hazánk Mozgalom (4%) közelebb áll a parlamentbe jutáshoz, mint a Kétfarkú Kutya Párt (3%), emlékezetes Hann Endréék beszéltek először arról, hogy a viccpárt akár be is juthat a következő Országgyűlésbe.

A most nyilvánosságra kerülő Medián számainál is jóval nagyobb Fidesz-előnyt mutatnak a baloldal belső mérései

– írta közösségi oldalán saját információira hivatkozva Deák Dániel. A politológus felhívta a figyelmet arra, hogy már napok óta hallani, hogy a baloldal belső felmérései ennél jóval nagyobb, 10 százalék feletti Fidesz előnyt mutatnak, a Medián pedig szerinte direkt nem publikálta Márki-Zay személyes megítélésére vonatkozó adatokat, hiszen azok azt mutatják:

nagyon magas a baloldali miniszterelnök-jelölt elutasítottsága, és magával húzza a mélybe az egész baloldalt.

A teljes cikk elolvasható a Magyar Nemzet oldalán, IDE kattintva!

Korábban írtuk