Hirdetés

Bár Márki-Zay Péter azt mondta a köztévében, „hazugság, hogy az ellenzék küldene katonákat vagy fegyvert Ukrajnába”, írta korábban az Origo,

ezzel szemben az az igazság, hogy Gyurcsány jelöltje volt az első, aki úgy nyilatkozott: Magyarországnak a NATO közös döntéseit kell végrehajtania.

„Tehát, hogyha a NATO úgy dönt, hogy akár fegyverekkel is támogatja Ukrajnát, akkor természetesen ezt mi is támogatni fogjuk” – mondta

Később az ATV-ben is erről beszélt:

Korábban írtuk

Ráadásul Márki-Zay Péter azt is mondta, hogy Orbán Viktor „nem engedi a fegyverszállításokat áthaladni magyar területen. Orbán Viktor azt hazudja, hogy ezzel veszélynek tenné ki Magyarországot. […] Nyilvánvaló, hogy ebben a konfliktusban ezek a fegyverek nem a magyarok ellen használandóak, ezek a magyarokat védik Ukrajnában. Az ukrajnai magyarokat és az ukrajnai ukránokat egyaránt védik azok a fegyverek, amiket az Európai Unió Orbán Viktor beleegyezésével szállít, Orbán Viktor mégis arról hazudik, hogy ezzel veszélynek tenné ki a magyarokat. Nem!”

A Magyarország területén történő fegyverszállítást tiltó döntés épp a magyarok védelméről szól, hiszen előfordulhat, hogy a szállítmányt támadás éri, ez pedig az emberek épségét is veszélyeztetné.

Márki-Zay Péter tehát az elmúlt napokban a fegyverszállításról is megpróbálja azt hazudni, hogy ilyet ő soha nem követelt, de a fent bemutatott videók is mutatják: ő volt az első, aki magyar katonákat és fegyvert küldött volna a háborúba.