Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt, szerk.
Hirdetés

Azt írták: a bíróság által jogerősen megállapított sérelemdíjat – amelyet Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesternek kellett megfizetnie az állami tisztviselők jó hírnevének megsértése miatt – Juhász Tünde kormánymegbízott és Holubán Csilla, a járási hivatal vezetője közösen adta át a kórháznak.

A közleményben idézték Juhász Tündét, aki kiemelte: a bíróság több fóruma, összesen négy bíró mondta ki ítéletben, hogy ma Magyarországon senkit nem lehet indokolatlanul tömeggyilkosnak nevezni. Aki a legcsekélyebb mértékben is vallja a jogállami normákat, annak ezt a döntést el kell fogadnia – jelentette ki.

A kormányhivatal tájékoztatása szerint a jogerős bírósági ítéletben azt állapították meg, hogy Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester megsértette Juhász Tünde és Holubán Csilla jó hírnevét, amikor azt állította: az olasz szemét behozatali ügyével kapcsolatban a legfőbb ügyész emel vádat ellenük különös kegyetlenséggel elkövetett tömeggyilkosságért.

Korábban írtuk

Juhász Tünde szerint minden előzmény és valóságalap nélkül támadta meg őket a polgármester, pusztán politikai haszonszerzés miatt. Örömét fejezte ki, hogy sikerült elérniük azt, ha nem is közvetlenül, de közvetetten a polgármester végre támogassa a „saját kórházát”.

A pénz felhasználást a hivatalvezetők a kórház szakembereire bízták.

Kallai Árpád, a hódmezővásárhelyi kórház főigazgatója közölte: a 800 ezer forintos támogatást a kórház alapítványán keresztül a betegellátás javítására és fejlesztésére fordítják.