Hirdetés

Lánczi Tamás a baloldali összefogás további sorsáról kérdezte Márki-Zay Pétert, aki szerint ha mindenki annyi erőt vitt volna bele a kampányba, mint ő, talán számukra kedvezőbb eredmény születik.

A polgármester elmondta, ez egy nagyon sokféle tagból összeálló szövetség volt, egyfajta utolsó kísérlet arra, hogy leváltsák a kormánypártokat, egy ilyen – szerinte – egyenlőtlen rendszerben.

Lánczi Tamás felhívta a politikus figyelmét: a választás eredményét senki sem támadta meg. Márki-Zay Péter ennek kapcsán arról kezdett beszélni, hogy ez egy „nyerhetetlen választás” volt és Magyarországon nincs demokrácia. Arra a felvetésre, hogy akkor miért indult el a választáson, azzal felelt: látott egy reménysugarat arra, hogy leválthatja a kormányt.

Lánczi Tamás arról is kérdezte a hódmezővásárhelyi polgármestert, miért szeretne pártot alapítani és mit gondol, vajon a korábbi szövetségesei segíteni vagy akadályozni fogják-e őt ebben.

Korábban írtuk

Márki-Zay Péter azt hozta fel, hogy Churchill is összefogott Sztálinnal, így az összefogásban sem értettek egyet mindannyian mindennel, de a közös cél összehozta őket. Lánczi Tamás közbeszúrta, hogy az ellenzék kétharmados baloldali győzelmet vizionált és kommunikált.

A listavezető ezután arról beszélt: több interjúban is azt fejtegette, hogy „ez egy nem demokratikus, nem szabad választás”.

Márki-Zay Péter úgy fogalmazott: „Többször megkérdezték, hogy ha elveszítjük a választást, akkor nem fogadom el az eredményét? Mondtam nekik, hogy én akkor sem fogadom el, ha megnyerjük.”

A teljes beszélgetést a fenti videóban nézhetik meg.