Illés Boglárka (Fidesz) elmondta, hogy „a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje”, Márki-Zay Péter hülyének nevezte a Fidesz szavazóit, pedig április 3. előtt is nyilvánvalóvá válhatott, hogy több mint hárommillió emberről van szó.

Hirdetés

Közölte, a magyar kormány mindent megtesz a rezsicsökkentés védelme érdekében és éppen Márki-Zay Péter volt az, aki összeállt azzal a Gyurcsány Ferenc (DK) vezette „bukott baloldallal”, amely kormányzása idején úgy nőtt a gáz és az áram ára, hogy az a világpiacon csökkent. Szerinte a magyar kormány egyedülálló intézkedésekkel védi a lakosságot, a béke pártján áll és a nemzeti egységet szorgalmazza. Elfogadható-e Márki-Zay Pétertől, hogy egymás ellen hergelje a magyar embereket? – kérdezte.

Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerint a volt miniszterelnök-jelöltnek nagy szerepe van abban, hogy a baloldal negyedszerre is elképesztő lendülettel és magabiztossággal szaladt neki a kétharmados üvegajtónak. Márki-Zay Péter nem tud leállni, mint egy „ámokfutó Duracell-nyuszi” – fogalmazott.

Azt kérte a baloldaltól, állítsa le Márki-Zay Pétert. Szerinte egymás szavazótáborát minősítgetni nem túl demokratikus viselkedés.

Korábban írtuk