Márton Áron püspök, a jó pásztor
Az elszakított nemzetrészek magyarságának megőrzéséhez a keresztény egyházak adták a legtöbbet. Különleges elhivatottságú szerzetesek, lelkészek, püspökök olyan nemzeti egységet tudtak teremteni, amit kompromisszumra hajlamos politikusok talán soha. Márton Áron erdélyi püspök a XX. században vívta harcát a magyarság megmaradásáért.
Márton püspök egyszerűen és röviden megindokolta, mi a küldetése egy lelkipásztornak, amikor „nyája” élet-halál harcát vívja. Így ír erről: „Isten magyarnak teremtett, s természetesen testvéreim sorsa és sorsának alakulása iránt nem lehetek közömbös.”
Márton Áron székely földművesek gyermekeként született Csíkszentdomokoson 1896. augusztus 28-án. Középiskoláit Csíksomlyón és Csíkszeredában végezte, majd a gyulafehérvári Mailáth G. Károly Főgimnáziumban érettségizett. Még abban az évben behívták katonának. Megjárta az első világháború poklát, az olasz Doberdónál és a székelyföldi Ojtozban teljesített szolgálatot. Többször megsebesült, hadnagyként szerelt le.
1920 októberében mondott igent Isten hívásának, és elkezdte a szemináriumot, 1924. július 6-án szentelték pappá Ditrón. Olyan közegben teljesedhetett ki, ahol a szép Szűz Mária szinte kézzelfogható közelségben volt a magyarsággal. Gyulafehérváron Mailáth Gusztáv püspök káplánjaként szolgált, majd apostoli kormányzó lett, XI. Pius pápa 1938 karácsonyán nevezte ki gyulafehérvári püspöknek. Európa egyik legelső háborúellenes tiltakozását Márton püspök mondta el 1939 őszén. Egyháza szilárd volt, biztos menedéke az ott élő magyarságnak.
Kiváló képességeivel, tántoríthatatlan hitével nemzetközi tekintélyt is szerzett. Ezt felhasználva, 1946-ban írt memorandumában fellépett az erdélyi magyarságot sújtó megkülönböztető intézkedések ellen. Ettől kezdve a hatalom állandó támadásainak volt kitéve.
Akik jelen lehettek 1949 pünkösdjén Csíksomlyón, életre szóló megerősítést kaptak hitükben, identitásukban, hazaszeretetükben. A magyar püspök, Márton Áron a nemzet végső menedékéhez, a szép Szűz Máriához vonult, teljes püspöki ornátusban, fehér lovon, négyezer imádkozó székely kíséretében. Ettől kezdve betiltották a csíksomlyói búcsút.
Az emlékezetes pünkösd után 1949 júniusában a kormány hívására Bukarestbe indult. Ahogy ez bevett módszer volt, Gyulafehérvár és Tövis között letartóztatták. A bukaresti katonai bíróság 1951-ben életfogytiglani fegyházra ítélte. Évekig senki nem tudott róla, hogy hol tartják fogva. Hosszú idő után derült ki, hogy a hírhedt máramarosi haláltáborban volt. Az erdélyi papság és a nemzetközi nyomás hatására 1955-ben amnesztiát kapott. Visszatért Gyulafehérvárra, ahol 11 évig házi őrizetben tartották.
Testét megtörték, de hitét és magyarságát nem. Kétszer járt Rómában, és bár négyszer nyújtotta be lemondását, II. János Pál nem fogadta el; benne látta az elszakított magyar testvérek megmentőjét. 1980. szeptember 29-én hunyt el, százezrek kísérték utolsó útjára.
Boldoggá avatási pere folyamatban van, sok ezer hívő imádkozik a régen várt újabb magyar boldog hivatalos elismeréséért. Sírja Gyulafehérváron látogatható. Eredeti nyughelyéről exhumálták, hogy szarkofágja könnyebben megközelíthető legyen. Egy 1944-es beszéde fájdalmasan tért vissza a világháború utáni években: „Az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában az üldöztetés és börtön nem szégyen, hanem dicsőség.” Szobra az összes jelentősebb székely településen megtalálható.