Fotó: Vermes Tibor/Demokrata (archív)
Hirdetés

Az államtitkár elmondta, a nemzetpolitikához kapcsolódó programok nagy részét online tartják meg, így jött az ötlet, hogy a június 4-i ünnep alkalmából fiataloknak szóló videópályázatot hirdetnek, Milyen jó, hogy itt vagyunk címmel. A beérkező videókból egy válogatást készítenek a nemzeti összetartozás napjára – fűzte hozzá.

Potápi Árpád János elmondta azt is, a videók témája nemcsak a trianoni békediktátum – amelynek idén van a 100. évfordulója – lehet, hanem például az is, hogy majdnem pont tíz évvel ezelőtt adta meg az Országgyűlés minden magyar számára a kettős állampolgárság lehetőségét.

„Azt gondolom, hogy ha a politikáról beszélünk, közéletről beszélünk, és így nemzetpolitikáról is, akkor elsősorban a fiatalok megszólítása a legfontosabb feladatunk” – hangsúlyozta az államtitkár.

Korábban írtuk

A műsorból kiderült az is, az elkészült pályamunkákat a osszetartozunk@hatartalanul.net címre várják.

A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága kedden azt közölte az MTI-vel, hogy a pályázatra 10-25 év közötti külhoni és anyaországi fiatalok jelentkezhetnek olyan, telefonnal vagy akár kamerával készült alkotással (kisfilmmel vagy videoüzenettel), amelyben bemutatják, mit jelent számukra az összetartozás.

A fiatalok három korcsoportban – 10-14 évesek, 15-18 évesek, 19-25 évesek korosztályában – jelentkezhetnek. Az alkotások hossza minimum 15 másodperc, maximum 5 perc lehet. A jelentkezési határidő: május 25-e éjfél.