Hirdetés

A meccs jó volt, a mai európai futballra jellemző gladiátorviadal látványos szórakozást nyújtott az érdeklődőknek. Legalább ennyire érdekesek a találkozót kísérő jelenségek.

„A Liszt Ferenc tér elesett. Az EL-döntőre érkező szurkolók egyszerűen elpusztították. Az a 4000 tő virág, amit a kertészeti egyetem diákjainak tervei alapján a napokban ültettünk el, halott. Törött üvegek, hányás, szemét mindenhol, vannak ágyások, amelyek egyszerűen eltűntek a taposás következtében” – szörnyülködött Facebook-oldalán Soproni Tamás, a VI. kerület momentumos polgármestere a meccs másnapján. Hozzátette, hogy kifizettetné a számlát az általa felelősnek tartott, kiemelt állami és sportrendezvényeket jegyző Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Nonprofit Zrt.-vel.

Ez ugyanis több úgynevezett szurkolói zónát jelölt ki Budapesten, ámde a mintegy 16 ezer olasz és nagyjából 13 ezer spanyol szurkolót semmilyen jogcímen nem lehet ezekre az elkerített területere kényszeríteni, ugyanis szabad emberek, akik ott esznek és isznak, ahol épp kedvük tartja. Arról nem beszélve, hogy ilyen alkalmi gettósítás esetén Soproni és az övéi nem az elhalálozott dísznövényeken szörnyülködnének, hanem azon, hogy uniós országok állampolgárait korlátozzák a szabad mozgásban…

A Liszt Ferenc téri dúlás sajnálatos, ugyanakkor ilyen jelenetek naponta ismétlődnek az úgynevezett bulinegyedben, de az Óbudai-sziget is évről évre megszenvedi a Sziget Fesztivált. Legalább a spanyolok és az olaszok nem vizelték tele a fővárost, miként két évvel ezelőtt a liberális paradicsomnak számító Hollandia drukkerei a 2021-es Európa-bajnokság idején.

Magában a stadionban egyébként a rendőrség sikerrel biztosította a múlt szerdai El-döntőt, a spanyol és az olasz szurkolók között nem voltak látványos összecsapások.

Korábban írtuk

De mint Rejtőtől tudjuk, nem lehet minden pofon mellé közlekedési rendőrt állítani. A sevillaiakra, különösen hírhedt szélsőbaloldali, antifa irányultságú szurkolócsoportjuk, a Biris Norte tagjaira nem is a rómaiak vadásztak Budapesten, hanem az újpesti, a ferencvárosi és a kispesti drukkerek – és a lengyel Śląsk Wrocław fanatikusai, akik egyébként baráti viszonyt ápolnak a ferencvárosiakkal. Ez elsőre meglepő lehet, de a szervezett szurkolói szubkultúrában járatos sportbarátok tudták, hogy a lengyeleknek és a magyaroknak is volt törlesztenivalójuk a szélsőbalos spanyolokkal szemben.

A wrocławiak Ave Silezia nevű csoportja tíz éve keresi a lehetőséget, hogy revansot vegyen a Biris Norte tagjain, akik 2013-ban egy sevillai ökölharc során több molinójukat is elvették. A drapériák, sálak, zászlók, egyéb klubhovatartozást tükröző felségjelzések, ereklyék megszerzése olyan e szubkultúrában, mint a harcban az ellenség lobogójának elvétele. A Sevilla klubvezetői éppen ezért tíz évvel ezelőtt nem is igényeltek jegyet saját drukkereik számára az akkori visszavágóra, így viszont levegőben maradt a szurkolók visszavágója…

Az újpestiek 2018-ban jártak az andalúz városban, csapatuk ugyancsak Európa-liga-selejtezőt játszott a Sevillával. A Biris Norte jelentős túlerőben lévő huligánjai vasrudakkal, késekkel támadtak rájuk. A visszavágóra akkor nem jöttek el Budapestre, így arra a lila fanatikusok is most kerítettek sort a maguk módján.

A ferencvárosiak egyrészt a wrocławiakkal ápolt barátságuk okán, másrészt a februári budapesti antifa-terrortámadások megtorlásának szándékával keresték a szélsőbalos sevillaiakat, a kispestiek ugyanezen utóbbi okból vadásztak rájuk. A magyar ultra- és huligánvilág ugyanis karakteresen jobboldali.

Amint azt különféle szurkolói fórumokon megjelent fotók tanúsítják, mindhárom magyar csapat fanatikusai zsákmányoltak sevillai sálakat, zászlókat, a zöld-fehérek még néhány csoport-hovatartozást jelző pulóvert is lehúztak a Biris Norte tagjairól. A lengyelek sem jöttek hiába Budapestre, igaz, közülük néhányat őrizetbe vett a rendőrség. De céljukat elérték – ami nem jelenti azt, hogy megszűnt volna a háborúskodás. Sőt.