Fotó: Hirado.hu, képernyőfotó
Hirdetés

Az igazgató elmondta, a szocialista pártban jelenleg a személyekhez próbálják a célokat hozzárendelni, s nem fordítva.

Úgy fogalmazott, az MSZP „kiüresedett a humánerőforrás szempontjából”, a pártnak már nincsenek olyan politikusai, akik stratégiában tudnának gondolkodni és olyan ideológiát felmutatni, ami követhető.

Boros Bánk Levente értékelése szerint az MSZP sodródik, ennek köszönhető, hogy tavaly az áprilisi országgyűlési választásokra is kívülről „importáltak” miniszterelnök-jelöltet Karácsony Gergely személyében, aki egy „nem létező” pártban politizál. Ugyanezzel a párttal álltak össze az EP-választásokra is, és két vereség után sem vonták le a megfelelő konzekvenciákat – tette hozzá.

Szerinte valójában most az MSZP jövője a tét, s nem véletlen, hogy a híradások arról szóltak múlt héten, hogy a párt egyesülhet a Demokratikus Koalícióval.