Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt, archív, illusztráció
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt (archív, illusztráció)
Hirdetés

Gondola Zsolt Zoárd a debreceni Déri Múzeum előtt elmondta: jelöltjeik „a pártokban csalódott, de a városért felelősséget érző személyeket kívánják képviselni” az önkormányzatban.

Legfontosabb céljuknak nevezte, hogy Debrecenben a politikai pártok mellett legyen egy önálló civil erő, amely bebizonyíthatja, hogy a civilek is képesek egy várost irányítani.

Gondola Zsolt Zoárd szerint egyesületük jó eséllyel indul a választáson. Jelöltjeik között sok a fiatal és a nő – emelte ki. „Valódi megmérettetésre”, ezért Debrecen mind a 23 egyéni választókerületében önálló jelöltet indítanak – jelentette be.

Rigó István polgármesterjelölt hozzátette: elkészült a Csak Debrecen! című programjuk, amelyet részleteiben később mutatnak be. Annyit elmondott, szeretnék, ha a város gazdagodásából a debreceniek minél jobban részesülnének. Tervezik egyebek mellett a helyi parkolási díjak csökkentését, a tömegközlekedés javítását, az utak fejlesztését és a város tisztábbá tételét – sorolta.

A Civil Fórum Debrecen Egyesület polgármesterjelöltjének az eddigi bejelentések szerint a Fidesz-KDNP, a DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás, valamint a Jobbik-Momentum-LMP jelöltjével kell megküzdenie októberben.