A Fidesz és a KDNP azért nem vett részt az Országgyűlés hétfői rendkívüli ülésén, mert politikai blöffnek tartotta a baloldali pártok kezdeményezését. Az ülésen a kormány sem képviseltette magát.

Hirdetés

„Az ülésen a megjelent baloldali képviselők a megszokott álhíreket és csúsztatásokat adták elő” – teszi hozzá az Origo.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Határozatképtelen volt az Országgyűlés ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülése 2021. február 1-jén

„A kormány nem vesz részt a baloldali pártok mai parlamenti kampányakciójában. A baloldal álhírekkel, az oltás elleni hangulatkeltéssel és az egészségügyi szakemberek támadásával vette ki a részét a járvány elleni küzdelemből, az általuk kezdeményezett mai parlamenti ülés nem más, mint ennek a folytatása” – írta hétfőn a Facebookon Dömötör Csaba. „Akármennyire is szeretnék azzá tenni, az oltások ügye nem politikai kérdés. Ha vakcinabeszerzések sebességét szeretnék megvitatni, érdemes az ezért felelősséget vállaló brüsszeli hatóságoknál kopogtatniuk. Ha már összejönnek, érdemes egymás között is tisztázniuk, mit is gondolnak a védelmi intézkedésekről, mert az elmúlt hetekben egyszerre követeltek szigorítást és mielőbbi nyitást. A kettő együtt nem megy. S ha közös nyilatkozatot is megfogalmaznának, érdemes belepréselni pár mondatot arról, hogy hogyan fordulhatott elő, hogy politikusaik fű alatt beadatták maguknak az oltást, miközben pártjaik vakcinák ellen kampányolnak? Ha ez utóbbira választ adnak, mégis van valami, amiért megérte összejönniük” – tette hozzá a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

A kormány nem vesz részt a baloldali pártok mai parlamenti kampányakciójában. A baloldal álhírekkel, az oltás elleni…

Posted by Dömötör Csaba on Monday, February 1, 2021
Korábban írtuk