Fotó: MTI/Veres Nándor
Hirdetés

Az Európa Tanácsa Parlamenti Közgyűlésének őszi ülésszakán tartózkodó képviselő elmondta, Magyarország azt várja az Európa Tanács Miniszteri Bizottságától, hogy egységes állásfoglalás keretében állapítsa meg: Dormánfalva önkormányzata túlterjeszkedett hatáskörén, és illegálisan építettek betonkereszteket a magyar katonasírok fölé.

„Azt reméljük, hogy a Miniszteri Bizottság fellépése általa megelőzhetők lesznek a hasonló esetek bárhol máshol az Európai Unió területén” – mondta a képviselő.

Tájékoztatása szerint Európában mindenhol található olyan katonai temető, melyben más állam katonái nyugszanak.

„Ha nem járunk el kellő súllyal az úzvölgyi katonatemető ügyében, az bátoríthatja a nacionalista erőket, és máshol is hasonló inzultus érheti a katonai temetőket, általa pedig a helyi kisebbséget” – fogalmazott.

A Miniszteri Bizottság egységes véleményének megfogalmazása révén Magyarország reméli a temető eredeti állapotának helyreállítását is – tette hozzá Tilki Attila.

Az úzvölgyi katonatemető ügye azt követően került a figyelem középpontjába, hogy Darmanesti (Dormánfalva) polgármesteri hivatala ez év tavaszán részben magyar katonák sírjain román parcellát hozott létre, melyben ötven betonkeresztet állíttatott ismeretlen román katonáknak, és egy kelta keresztes emlékművet – a román vasgárdisták jelképét – is emelt. Június 6-án több ezer román megemlékező, a kaput kitépve, a temető előtt élőláncot képező magyarokat és a rendfenntartó erőket bántalmazva erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella ortodox felszentelésén.

A csendőrség a június 6-i rendbontás miatt Borboly Csabára, a Hargita megyei önkormányzat elnökére, és Grüman Róbertre, a Kovászna megyei önkormányzat alelnökére rótt ki egyenként háromezer lejes (210 ezer forint) bírságot, arra hivatkozva, hogy elmulasztották a csendőrségen is bejelenteni az élőláncot.