Fotó: MTI/Bruzák Noémi (archív)

A Fidesz helyesnek tartja, hogy a kormány a most induló nemzeti konzultációban rákérdezett a gyermeket nevelő családok juttatásainak kétharmados védelmére, mivel szerintük a baloldal a korábbiak alapján azonnal megszüntetné azokat. 

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Selmeczi Gabriella, a kormánypárt frakcióvezető-helyettese szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, míg a Fidesznek természetes, hogy a munka mellett gyermeket nevelő szülőket az adók csökkentésével is támogassák, addig ez a baloldalnak nem az, és ha tehetik „egyetlen tollvonással áthúzzák ezeket a törvényeket”.

Kiemelte, a történelmi tapasztalat azt mutatja, ha a baloldal kormányra kerül, akkor szinte azonnal „ráront a családokra”. A baloldal ugyanis korábban az egy és két gyermeket nevelő családoktól is elvette az adókedvezményt, amivel havi több ezer forintot húzott ki a zsebükből – fejtette ki Selmeczi Gabriella. Hozzátette: a most ellenzékben lévő pártok a családi adókedvezmény 2011-es visszaállítását, majd annak folyamatos bővítését sem támogatták a parlamentben, választási programjaikban pedig a családi adókedvezmények eltörlése is szerepelt.

A Fidesz politikusa szerint ezért indokolt, hogy a gyermeket nevelő családok támogatása hosszú távra is biztosított legyen a kétharmados többséget igénylő törvények segítségével. 

Emlékeztetett, a családi adókedvezmények idei teljes összege meghaladja a 300 milliárd forintot, ami huszonötszöröse annak, amennyit a baloldali kormányok fordítottak ugyanerre 2010-ben. Selmeczi Gabriella megjegyezte továbbá, a kedvezmény jövőre a kétgyermekes családok esetében gyermekenként havi 20 ezer forint lesz, ami családonként akár havi 40 ezer forint megtakarítást is jelenthet.

A kormánypárti politikus mindenkit arra biztatott, hogy családja körében beszélje végig a nemzeti konzultáció kérdéseit, majd válaszolják meg és küldjék vissza a kiküldött íveket.