A nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója a Kossuth Rádióban azt mondta, a Fidesznek és a KDNP-nek a család az első. A kormány családok érdekében tett intézkedései közül kiemelte a gyermekek után járó adókedvezményt, a kiskeresetűek adócsökkentését, a rezsicsökkentést és a minimálbér-emelést.

Kijelentette, meg kell védeni ezen intézkedéseket, mert a baloldali kormányok el szokták törölni ezeket.

– A baloldali pártok hosszú hónapok óta támadják a rezsicsökkentést, sőt Gyurcsány Ferenc DK-elnök ki is jelentette, hogy ő azt eltörölné – mondta a fideszes politikus.

Kocsis Máté hangsúlyozta, hogy jelenleg 280 ezerrel többen dolgoznak, mint négy évvel ezelőtt, és négymillió felett van a foglalkoztatottak száma, míg a nők foglalkoztatása 22 éves csúcson van. Hozzátette, a Fidesz-KDNP a munkaalapú társadalomban hisz, ezért továbbra is azt szeretné elérni, hogy segély helyett – az, aki képes, tud és akar dolgozni –, munkából élhessen meg.

– El kell érni azt az állapotot, hogy a lehető legtöbben tudjanak munkát vállalni Magyarországon – fogalmazott.

Kérdésre Kocsis Máté jelezte: maradt az a cél, hogy tíz év alatt egymillió munkahelyet teremtenek.

(mti)